Elemér
0 °C
10 °C

Túl szexi az anyuka, ki akarták rúgatni a gyerekeit az iskolából

2021.02.23. 16:32

Ki akarta rúgatni iskolájukból az észak-kaliforniai 44 éves Tiffany Poindexter gyermekeit a szülők egy csoportja, miután felfedezték az anyuka profilját az OnlyFans-en – tudta meg a Daily Star.

Tiffany Poindexter háromgyermekes édesanya. Férjével rendezett, szerető családban él, prostitúció vádja nem róható fel neki. Ennek ellenére, amikor fiai osztálytársainak szülei megtudták, mivel foglalkozik, annyira felháborodtak, hogy kinyomtatták a meztelen fotóit, majd azt követelték az igazgatótól, hogy rúgják ki a gyermekeit az iskolából.

A 44 éves nő elmondta, korán érte el a változó kor, ami súlyos önbizalomhiányt okozott neki. Ezért férje tanácsára a modellkedés mellett döntött 2019-ben, és a számos pozitív visszajelzés valóban sokat segített neki lelki egyensúlya helyreállításában. Pillanatokon belül az egyik legnépszerűbb modellé vált, és havonta mintegy 45 és fél millió forintnak megfelelő dollárt keresett.

Az irigykedő szülők akciója sikertelen maradt, miután az anya és férje beszéltek az iskola igazgatójával, és rendezték az ügyet.