Erősödik a szélsőjobb a német hadseregnél
További Külföld cikkek
- Rendőrök elől menekülő, migránsokkal teli furgon szenvedett balesetet
- Republikánus szenátorok aggódnak a magyar demokrácia állapota miatt
- Izrael véglegesen eltörölheti a föld színéről legnagyobb ellenségét
- Törés a Giuliani családban: Trump ügyvédjének lánya Harrisre fog szavazni
- Magyar katonák is szolgálatot teljesítenek a Közel-Keleten
Megjelent a szövetségi parlament (Bundestag) katonai ombudsmanjának szokásos jelentése a tavalyi évről. Eva Högl jelentésének berlini sajtóbemutatóján elsőként a német fegyveres erők részvételét ismertette a koronavírus-járvány ellen vívott küzdelemben. Jól mutatja a helyzet komolyságát, hogy a haderőnemek szinte teljes egészségügyi állománya érintve volt a szövetségi és tartományi közigazgatási szerveknek által kért több mint 2200 esetben. A műveletek csúcsidőszakában egyszerre 11 400 hivatásos katona dolgozott a járvány elfojtásáért. A legtöbben, 5540-en a fertőzési láncolatok feltárásával és megszakításával foglalkozó járási és városi egészségügyi hivatalok munkáját támogatták. A védelmi minisztérium felhívására 11 811 tartalékos jelentkezett szolgálatra, több mint 1200 főt be is hívtak.
Második témaként kiemelte, hogy a Bundeswehr alapvető gondjait tavaly sem sikerült megoldania a kormányzatnak, és a 69 fő fegyverrendszert tekintve az azonnali bevethetőség aránya a vizsgált év közepén csupán 71 százalékos volt, amely egyes kommentátorok szerint igencsak valószínűtlennek tűnik. A National Interest 2020 januári cikkében például arról ír, hogy 2019-ben a 83 darab Panavia Tornádó vadászbombázóból mindössze 26, az 53 darab Eurocopter Tiger harci helikopterből 8, és az 99 darab NH–90 általános célú helikopterből 12 volt bevethető.
Elfogadhatatlan, hogy sok esetben már a kiképzés alatt sem kapják meg a katonák az elérhető legjobb felszerelést. A hiányzó darabok köre kiterjed a vastag, téli ruházattól, a hátizsákokon át a fülvédőkig és sisakokig
– mondta az ombudsman.
Tovább növeli a problémákat a hiányzó pótalkatrészek és az elmaradt beszerzések miatt folyamatosan csúszó karbantartásokra visszavezethető alacsony hadra foghatóságú harci eszközök esete. Hozzátette:
A fentieken túl a kevés számú, vagy nem hadra fogható repülőgépek, hajók, helikopterek és páncélos harcjárművek miatt folyamatosan elégedetlenkednek katonáink.
Ez utóbbi különösen érdekes egy militarizmussal semmiképp sem vádolható szociáldemokrata politikusnő szájából.
Eva Högl aggasztónak nevezte a szélsőjobboldali tendenciák erősödését, és hangsúlyozta, hogy az esetek felderítése és a büntetés mellett a megelőzésre kell összpontosítani. A legfontosabb a politikai képzés, amelynek a katonai szolgálatban töltött mindennapok „szerves részévé kell válnia” – mondta a Bundestag katonai ombudsmanja, bár az ideológiai képzés módjáról nem ejtett szót. A katonai nemzetbiztonsági szolgálat (Militärischer Abschirmdienst – MAD) 477 esetben indított eljárást szélsőjobboldali kilengés gyanúja miatt 2020-ban. Ez 31 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 363-hoz képest, és 75 százalékos növekedés a 2018-ban regisztrált 270-hez viszonyítva. Ugyanakkor a szélsőséges iszlamizmus gyanúja miatt indított nyomozások száma 31-re csökkent a 2019-ben regisztrált 77-ről, és elmarad a 2018-ban feljegyzett 50-től is.
Az erőfeszítések ellenére a nők aránya tavaly sem javult a fegyveres erőknél. A legnagyobb létszámú szárazföldi erőknél, a Bundeswehrnél tavaly 183 777 katona teljesített szolgálatot, köztük 23 066 nő. A részarányt tavaly sem sikerült a hadsereg által kitűzött szintre emelni, még az egészségügyi egységeknél sem, ahol a megcélzott 50 százalék helyett 45,16 százalék volt a nők aránya.
Eva Högl beszámolójában kiemelte, hogy a Bundeswehr tevékenységének sokszínűségét a szervezet személyi összetételében is meg kell jeleníteni. Ezzel kapcsolatban 2020 egyik kedvező fejleménye, hogy a Bundeswehr vezetése utasításba adta, hogy véget kell vetni a homoszexuális katonák rendszerszintű hátrányos megkülönböztetésének, Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter pedig bocsánatot kért az évtizedek óta tartó diszkriminációval sújtott katonáktól, és megindította jelképes, 3000–6000 euró közötti összeggel járó pénzügyi kárpótlást is biztosító rehabilitációjukat. Mindez igen esedékes és fontos volt – fejtette ki az ombudsman. Hozzátette, hogy a hivatalához érkezett bejelentések alapján nagy szükség mutatkozik a felvilágosításra és az érzékenyítésre, és a legjobb lenne a sokszínűség témáját is beilleszteni a katonai alapképzésbe.
A teljes jelentést németül itt lehet olvasni, és a hagyományok szerint hamarosan angolul is felkerül a Bundestag honlapjára.