Hamis biztonságérzet miatt újra szigoríthat Szerbia

2021.02.25. 16:14

Idén még nem volt ennyi új koronavírus-fertőzött, egy nap alatt, Szerbiában. Az elmúlt 24 órában csaknem 3600 pozitív esetet regisztráltak, több mint 15 ezer tesztből. A Covid-19 miatt 15 ember veszítette az életét.

A szerbiai válságstáb pénteki ülésén mindenképpen az óvintézkedések szigorításáról dönt majd – mondta Mijomir Pelemiš járványügyi szakember. A válságstáb tagja hangsúlyozta: az embereknek fel kell készülniük a szigorításokra, mivel sokan megfeledkeznek a jelenleg is hatályban lévő járványügyi szabályokról, a maszkviselésről, a távolságtartásról, és a gyülekezési korlátozásról zárt térben.

Kapcsolódó

Horvátországban már nyithatnak az éttermek és kávézók teraszai

Élvezhető lesz a dalmát tavasz - feltéve, hogy nem romlik a járványhelyzet. Legutóbb 544 új beteget azonosítottak.

Srđa Janković immunológus, aki szintén a válságstáb tagja, a Szerbiai RTV műsorában azt mondta, hogy a hétvégék jelentik a legnagyobb gondot, amikor a polgárok a leginkább elengedik magukat.

Kapcsolódó

Riasztó adatok Szerbiából, minden negyedik teszt pozitív

Az új koronavírus betegek száma több mint a duplája az egy héttel ezelőttinek.

Ezért a válságstáb pénteken javasolni fogja, hogy

hétvégén csak az alapvető közszükségleti cikkeket árusító üzletek, a gyógyszertárak és a benzinkutak tarthassanak nyitva

–  írta a PannonRTV.

A szerbiai válságstáb dönthet a szerbiai síközpontok bezárásáról is – közölte Mirsad Đerlek. Az egészségügyi minisztérium államtitkára, a szerbiai válságstáb tagja jelezte: támogatja azt a javaslatot, hogy a bezárásokat szelektív módon kell alkalmazni, mert szerinte nem kell büntetni azokat, akik betartják az óvintézkedéseket.

Szerbia megelőzte az Amerikai Egyesült Államokat, így az ötödik helyen áll a világban az egymillió lakosra jutó oltások számában –  írta a vajma.info.

A beoltottak abszolút számát vizsgálva, Szerbiában több az újraoltott polgár, mint Magyarországon, Szlovéniában, Horvátországban és Bulgáriában, együttvéve.

A belgrádi kormány legfrissebb adatai szerint Szerbiában a védőoltás első adagját több mint egymillió 343 ezer ember vette fel, csaknem 488 ezren már a másodikat is.

Az egymillió lakosra jutó beoltottak száma alapján Szerbia a második Európában, Nagy-Britannia után, az egymillió lakosra jutó újraoltottak számát elemezve pedig első Európában, Málta és Románia előtt. Az újraoltások alapján Szerbia az első Európában és negyedik a világon.