Ukrajnában is a brit mutáns okozhatja a harmadik hullámot

2021.03.05. 17:06

Ukrajnát elérte a koronavírus-járvány harmadik hulláma, második napja regisztráltak több mint tízezer új beteget az országban, és több megyében, így Kárpátalján is súlyos a helyzet – közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter.

A legtöbb új beteget, 910-et, Kijevben regisztráltak,

az örömre okot nem adó harmadik hely Kárpátaljáé lett, 748 fertőzöttet diagnosztizáltak a magyarok lakta térségben

– írta a karpathir.com a távirati irodára is hivatkozva.

Kapcsolódó

Ukrajnában sem hátrál a koronavírus

Az elmúlt 24 órában csaknem 2800 covidos beteget kellett kórházba szállítani.

A miniszter szerint Kárpátalja is a határára került annak, hogy vörös besorolású legyen; ez maga után vonná a tanítás beszüntetését az iskolákban, a vendéglátóhelyek bezárását, és valamennyi rendezvény megtartásának a tilalmát.

Kapcsolódó

Ukrajna: alig ötezer beoltott

Várják az ukránok a kínai vakcina érkezését.

Eddig több mint 26 ezer beteg lelte halálát a Covid–19 szövődményeiben, csak az elmúlt 24 órában 172 ember.

Már Ukrajnában is azonosították a rendkívül veszélyes brit mutánst. A tárcavezető úgy kalkulál: a fertőzöttek száma április végéig emelkedni fog Ukrajnában.