Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMKötelezővé teszik a home office-t Lettországban
A rigai kormány úgy döntött, hogy a közszférában, az állami és önkormányzati vállalatoknál, valamint a magánszektor egyes területein dolgozók keddtől nem járhatnak be a munkahelyükre, és otthonról kell dolgozniuk. Kivételt csak a termelő tevékenységet végző vállalatok, és az egyéb, munkahelyhez kötött tevékenységek képeznek – írta az MTI, hogy mit jelentett be a rigai kormány pénteken.
Az intézkedés célja, hogy csökkentse a fertőzésveszélyt. A döntéssel egy időben szigorodnak a helyi érdekű tömegközlekedés igénybe vételének feltételei. Emellett az iskolákban bizonyos körülmények között engedélyezik az oktatást a szabadban is.
Az 1,9 millió lakosú Lettországban tavaly ősz óta nő a fertőzöttek száma. Az óvintézkedések szigorításának hatására december közepe óta kissé javult a helyzet. Lettországban csaknem 92 906 ezer fertőzöttje és 1746 halottja van a koronavírus-járványnak.