Tízezer embert rúg ki a Nokia
Két év alatt több mint tízszázalékos leépítést hajt végre világszerte a Nokia a költségcsökkentés és a versenyképessége növelése céljából. A finn cég ezzel hatszázmillió eurót takarít meg, amit kutatásra, fejlesztésre és az 5G-technológiára fordít – adta hírül az Euronews.
A cég öt éve folyamatosan csökkenti az alkalmazottak számát. Jelenleg kilencvenezer embert foglalkoztat, ez a szám nyolcvanezerre fog csökkenni.
Az még nem világos, hogy a leépítések mely országokat érintik, azaz nem tudható, hogy például Magyarországon hány ember válik munkanélkülivé a Nokia alkalmazottai közül.
Az biztosra vehető, hogy Finnországban nagyjából háromszáz embert kerül az utcára, míg Franciaországban, ahol csak tavaly ezer munkahelyet szüntettek meg, nem terveznek további megszorításokat.
Ahol vállaljuk a versenyt piaci vetélytársainkkal, ott győzni akarunk. Ezért javítjuk termékeink minőségét, miközben csökkentjük költségeinket. Befektetünk a megfelelő készségekbe és képességekbe
– hangsúlyozta a Nokia új vezérigazgatója, Pekka Lundmark.
A Nokia a most zajló 5G-versenyben akar felzárkózni versenytársakhoz, ezenfelül jelentős beruházásokat tervez a felhőalapú számítástechnikában, és a digitális infrastruktúra-kutatást is kiemelten kezeli.