Rudolf
2 °C
13 °C

Még évekig velünk maradhat a maszkviselés és a fizikai távolságtartás

2021.03.21. 15:38

Anglia közegészségügyi hivatala immunizációért felelős részlegének vezetője, Mary Ramsay szerint az alapvető járványügyi intézkedések, mint például a maszkviselés vagy a távolságtartás évekig is velünk maradhatnak, mielőtt visszatérnénk a „normalitásba”. Szerinte ezeket az intézkedéseket széles körben elfogadta a társadalom, és a gazdaság működését sem akadályozzák.

Ezeknek a szabályoknak legalább addig velünk kell maradniuk, amíg a világ nem lesz megfelelő arányban beoltva koronavírus ellen, és amíg az esetszámok is jelentősen csökkennek mindenhol

– nyilatkozta Ramsay. 

A brit kormánynak az angliai korlátozások enyhítésére vonatkozó terve szerint minden, fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályt június 21-nél előbb nem fognak feloldani – írja a BBC.

Március 29-től viszont megengedett lesz az embereknek a maximum hatfős kültéri gyülekezés. A kültéri sport- és szabadidős egységek szintén újranyithatnak, és a szülők által felügyelt kültéri gyerekprogramok is megengedettek maximum 15 szülő jelenlétével.

Skóciában március 26-tól újra megengedett lesz a közösségi istentisztelet. Walesben a nem életfontosságú boltok hétfőn nyitnak újra. Észak-Írországban április 1-től magánkertekben találkozhat maximum 6 fő maximum két különböző háztartásból.