Új államfője van Koszovónak

2021.04.04. 22:10

Vjosa Osmani korábbi házelnököt és megbízott államfőt választotta Koszovó új köztársasági elnökévé a pristinai parlament vasárnap, a szavazás harmadik körében – írja az MTI.

Az elnökválasztáshoz kétharmados többségre van szükség a 120 tagú parlamentben. A koszovói képviselőház azonban a szombati szavazáson határozatképtelen volt, míg vasárnap két körben sem sikerült megválasztani az államfőt. A harmadik körben már elegendő az egyszerű többség is ahhoz, hogy megválasszák, ám a határozatképességhez ebben az esetben is 80 képviselő jelenlétére van szükség. Vasárnap 82-en vettek részt a szavazás harmadik körében, 71-en támogatták Vjosa Osmanit, míg 11 szavazócédula érvénytelen volt.

A 38 éves Osmanit a kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) jelölte, és Albin Kurti miniszterelnök személyesen is támogatta.

Ezzel minden fontos állami tisztség az Önrendelkezéshez került, hiszen a miniszterelnökön és a házelnökön kívül már a köztársasági elnök is a párt soraiból került ki.

Vjosa Osmani korábbi házelnök megbízott köztársasági elnökként vezeti az országot azóta, hogy novemberben Hashim Thaci lemondott az államfői posztról azért, mert a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyészség vádat emelt ellene. Az új elnököt legkésőbb hétfőig kellett megválasztani, ellenkező esetben ismét előrehozott választást kellett volna kiírni.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla