Megosztja a briteket a vakcinaútlevél
További Külföld cikkek
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
- Több mint harmincan meghaltak és száznál többen eltűntek egy kongói kompbalesetben
- Európa újabb szíriai menekülteket nem fogad be – vajon hazatérnek a korábban érkezettek?
- Még a sör is szikrázó luxuscikk Kim Dzsongun uralma alatt
- Saját vadászgépét lőtte le véletlenül Jemen partjainál az Egyesült Államok
Azt kifogásolják, hogy úgynevezett vakcinaútlevélhez kössék sportesemények, kulturális vagy más tömegrendezvények, pubok látogatását és akár a külföldi utazást is.
A három védettségi tényező – az, hogy valaki átesett a fertőzésen, beoltott, vagy negatív a Covid-tesztje – alakíthatja ki a bizalmat. Csak ennek a három tényezőnek az ismeretében tudunk továbblépni – ezt mondta viszont Boris Johnson miniszterelnök. A britek többsége osztja a véleményét.
Az Ipsos Mori március végi, 8300 ember bevonásával végzett közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek
- 69 százaléka egyetért azzal, hogy csak igazolással lehessen tanítani,
- 79 százaléka azzal, hogy csak igazolással lehessen egészségügyben vagy idősek otthonában dolgozni,
- 62 százaléka azzal, hogy csak igazolással lehessen pubba vagy étterembe járni,
- 68 százaléka azzal, hogy csak igazolással lehessen moziba vagy koncertre járni,
- 78 százaléka azzal, hogy csak igazolással lehessen idősek otthonát látogatni, és szintén
- 78 százaléka azzal, hogy vakcinaútlevéllel lehessen külföldre utazni.
A válaszadók 59 százaléka például készségesen elmondta azt is: olyan vízvezeték-szerelőt alkalmazna, akinek van védettségi igazolványa. Az igazolást vagy vakcinaútlevelet inkább az idősebb, már beoltott korosztály támogatja a felmérés szerint, amit a Daily Mail idéz.
Az oltással rohamosan javult a helyzet a szigetországban
Az Egyesült Királyságban eddig 35 millió ember kapta meg a koronavírus elleni védőoltás legalább első dózisát.
A járványügyi mutatók gyorsan javultak. Ezekben a napokban – 2020 szeptemberéhez képest – rekordalacsony a napi új fertőzöttek száma. Április első napjaiban napi 3400 esetet regisztráltak. Nagypénteken 52-en haltak meg a koronavírus szövődményeiben.
A biztató adatok ellenére az Egyesült Királyság óvatosan nyit.
Angliában feloldották a „maradj otthon” rendelkezést, és újra alkalmazzák a „hatos” szabályt, amely 6 főben korlátozza azoknak a számát, akik legfeljebb két háztartásból a szabadban vagy magántulajdonban levő kertekben találkozhatnak.
Skóciában a „maradj otthon” elvét nagypéntektől a „maradj helyben” szabálya váltotta fel, azaz Skócián belül utazhatnak az ott élők.
Walesben ezt egy héttel korábban engedélyezték.
Észak-Írország határait ugyan el lehet hagyni, de a hatóságok szerint az ott élők csak a legindokoltabb esetekben utazzanak Nagy-Britanniába vagy Írországba. Az intézkedések eredményességét Észak-Írországban – ahol az iskolások tagozattól függően márciusban két szakaszban térhettek vissza a tantermekbe – négyhetente fogják felülvizsgálni.
Izraelben mintha nem is lenne járvány
Ezt jelentette a CNN tudósítója a helyszínről.
A 9 milliós Izraelben a lakosság 56,5 százaléka megkapta a Covid-védőoltás első, 51,7 százaléka pedig a második dózisát és az ezzel járó zöld igazolványt is, amellyel akár éttermeket is látogathatnak.
Az okmány azt igazolja, hogy tulajdonosa átesett a koronavírus-fertőzésen, ami átmeneti védettséget szavatol, vagy azt, hogy megkapta a második oltást is, ami huzamosabb immunitást biztosít.
Birtokosa ezzel például a zöldigazolvány-programhoz csatlakozott edzőtermekbe járhat; színházi előadásokat tekinthet meg, ahol legfeljebb ötszázan tartózkodhatnak egyidejűleg; 300 főben maximált rendezvényeken vehet részt, és – mint mondtuk – legfeljebb száz főben maximált, a kapacitásuk 75 százalékával üzemelő vendéglátóhelyekre ülhet be, ahol akár maszkot sem kell viselnie.
A magyarok óvatosan nyitnának
Az újranyitásról szóló magyar nemzeti konzultáció kérdéseire 528 ezren válaszoltak.
A válaszadók 65 százaléka ért egyet azzal, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők felmentést kapjanak bizonyos korlátozások alól.
Csaknem háromnegyedük szerint az enyhítés első lépéseként az este 8 óra utáni kijárási tilalmat kellene eltörölni.
A válaszadók 58 százaléka engedélyezné, hogy védettségi igazolvánnyal látogathatók legyenek a rendezvények és sportesemények.
(A londoni Primrose Hill 2021. március 29-én. Fotó: Henry Nicholls / Reuters)