A romák kollektív megbélyegzése ma is jellemző

2021.04.06. 16:25 Módosítva: 2021.04.06. 16:25

A romák kollektív megbélyegzése napjainkban is folytatódik, zaklatással és hátrányos megkülönböztetéssel szembesülnek – jelentette ki Marija Pejcinovic Buric az Európa Tanács főtitkára, a romák április 8-án esedékes nemzetközi napja alkalmából kiadott nyilatkozatában kedden.

A strasbourgi székhelyű, 47 tagot számláló szervezet főtitkára mindenekelőtt arra emlékeztetett, hogy a romáknak a megsemmisítéssel kellett szembenézniük az 1930-as és 1940-es években a Balti-tengertől a Balkánig. A fasiszta erők romák százezreit végeztek ki, alig néhány ezren élték túl a holokausztot és a koncentrációs táborokat. A romák tömeges meggyilkolásának ügye még a nürnbergi perek során sem került a tárgyalóasztalra – mondta.

Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány még kiszolgáltatottabbá tette a roma közösségek tagjait. A távoktatással kapcsolatos intézkedések pedig kizárják a roma gyermekeket az iskolából az internet és a számítógéphez való hozzáférés hiánya miatt. Hozzátette ugyanakkor: az Európa Tanács üdvözli, hogy egyes európai államok ingyenessé tették áramellátást, a vízellátást, illetve ingyenes internetkapcsolatot biztosítanak a roma közösségek számára a koronavírus-járvány visszaszorítására hozott rendkívüli intézkedések érvényessége idején.

Tájékoztatása szerint a romák nemzetközi napja alkalmából az Európa Tanács konferenciát szervez, ami a történelmi ismeretek szélesítése, valamint a tudatosság növelése mellett a romák jövőképével is foglalkozik. A konferencia javaslatot tesz a cigányellenesség mai megnyilvánulásai, például az online gyűlöletbeszéd, a történelem torzítása, és a holokauszt-tagadás elleni fellépésre is.

A romákkal szembeni előítéletek és az általánosítások erősítik gyűlöletet, ami felidézi a romák évszázadokra visszanyúló elnyomásának olykor brutális történelmét Európában

– fogalmazott. A romák történelmének megismerése és a jelenlegi problémák felismerése és kezelése melletti elköteleződés biztosíthat szebb jövőt a romáknak, és ezáltal egész Európának – tette hozzá az Európa Tanács főtitkára.

A romák nemzetközi napját 1990 óta a romák első nemzetközi találkozójának emlékére tartják, amely 1971 április 7-e és április 12-e közt zajlott Chelsfieldben, az Egyesült Királyság fővárosa, London közelében.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Külföld
Megérkezett a megbízólevél, Fegyir Sándor Ukrajna magyarországi nagykövete

Megérkezett a megbízólevél, Fegyir Sándor Ukrajna magyarországi nagykövete

Fő célja a két ország közötti jószomszédi viszony előremozdítása.

tegnap, 20:20

  • Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.

február 28., 11:51

  • Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.

február 28., 11:29

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.

február 28., 20:31

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.

február 28., 17:48

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

A cukorbetegséget is gyógyíthatja.

február 28., 11:45

  • Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.

február 28., 21:36

  • Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.

február 28., 09:50

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

tegnap, 19:29

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása

Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása

A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.

február 28., 09:32

  • Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Hat halálos áldozata van a robbantásnak.

február 28., 13:05

  • Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”

tegnap, 20:02