Egy hónapon belül elérheti az ötmilliós átoltottságot Spanyolország
Egy hónapon belül eléri az ötmilliót azok száma Spanyolországban, akik teljes körű oltással lesznek védettek a koronavírus ellen – hangsúlyozta a miniszterelnök a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
Pedro Sánchez ismertette az oltási stratégia várható mérföldköveit, amelyek szerint a június 14-én kezdődő héten 15 millió, a július 19-i héten már 25 millió lehet az átoltottság a dél-európai országban.
Megerősítette, hogy továbbra is tartható az a korábban már többször is megfogalmazott cél, hogy augusztus végére a spanyol lakosság 70 százalékának, mintegy 33 millió embernek a teljes oltása megvalósuljon.
A kormányfő beszélt arról, hogy az oltási kampány üteme egyre inkább felgyorsul, a második negyedévben ugyanis három és félszer annyi vakcinát várnak a gyártóktól, mint az első negyedévben.
Április és június között 38 millió, július és szeptember között 48 millió adag érkezik az eddig európai engedéllyel rendelkező Pfizer, Moderna, AstraZeneca és Janssen vakcináiból.
Mint mondta, a tömeges oltás „a leghatékonyabb gazdaságpolitika”, mert ez jelenti a legrövidebb utat az ország újraindításához.
A spanyol miniszterelnök kiállt az európai uniós vakcinabeszerzés mellett, és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyárat okolta, amiért késve teljesíti vállalásait.
Pedro Sánchez kitért arra, hogy a kormánynak nem áll szándékában meghosszabbítani az október 25-e óta érvényben lévő szükségállapotot annak május 9-i lejártát követően.