Magyarázkodik a kínai járványügyi központ vezetője a vakcináik alacsony hatékonysága miatt
További Külföld cikkek
-
Amerikai külügyminiszter: a Hamász nem maradhat uralkodó erő Gázában
- A Kreml-véreb Putyin vagy a kínai kommunista diktátor? – Alice Weidel olyan kérdést kapott, hogy elképedt
- Hűségesküt tett az Iszlám Államnak a szír férfi, aki több embert megkéselt Ausztriában
- Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el
- Heteken át kínoztak, majd megöltek egy transznemű férfit New Yorkban
Az egyes sajtóorgánumok és közösségi média felhasználók által szerinte félreértelmezett nyilatkozatában pusztán egy tudományos felvetést tett arra vonatkozóan, hogy a hatásosság javítása érdekében módosításokat alkalmazhatnak az oltási folyamatban, illetve felmerülhet a különböző vakcinák egymást követő beadása is, mint lehetőség – magyarázza korábbi kijelentéseit Kao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője a Global Times kínai lap szerint.
A világon elérhető összes oltóanyag esetenként magas, esetenként pedig alacsony arányban nyújt védelmet. A világ tudósainak fontolóra kell venniük azt a kérdést, hogy hogyan javítható a hatásosságuk
– fogalmazott Kao a pártlapnak adott interjúban.
![Kao Fu a kínai járványügyi központ vezetője sajtótájékoztatót tart Csengtu városában 2021. április 10-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3753/37530/375300/37530061_0fe7d6432045f7ed8d51780baf6dc03b_wm.jpg)
Fu egy szombati sajtótájékoztatón még arról beszélt, hogy a forgalomban lévő kínai vakcinák nem elég hatékonyak a koronavírus ellen. Mint mondta, hivatalosan fontolgatják a különböző (gyártó)sorokon készült különböző védőoltások használatát az immunizációs folyamatban.
A távol-keleti ország eddig négy Covid-19 elleni vakcinát fejlesztett ki, és az év végéig várhatóan hárommilliárd adagnyit gyárt ezekből. Külföldi gyártó vakcinája Kínában még nem kapott használati engedélyt.
A Sinovac kínai gyógyszergyár Covid-19 elleni vakcináját a Brazíliában végzett klinikai kísérletek mindössze 50,4 százalékban találták hatásosnak. Egy másik, törökországi vizsgálat szerint 83,5 százalékban hatékony, amihez képest az amerikai Pfizer vakcinája 97 százalékban bizonyult annak.
A Sinovac szóvivője, Liu Pei-cseng elismerte, hogy változó hatásosságot mértek, ami szerinte a kutatásban részt vevők életkorának, a vírus variációjának és más tényezőknek a következménye. A Sinopharm által kifejlesztett, Magyarországon is használt védőoltásról nem hoztak nyilvánosságra részletes hatékonysági mutatókat, előzetes kutatási eredmények alapján azt közölte, hogy a vakcina 79,4, illetve 72,5 százalékban hatásos. Mindkét gyógyszergyár olyan adatokat küldött a vakcinájáról, amelyek elérik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megkövetelt szintet – jelezte márciusban egy WHO-bizottság.