Rengeteget spóroltak a járványon a németek

2021.04.12. 16:50
A németek tavaly 182 milliárd euróval (65 900 milliárd forinttal) növelték megtakarításaikat – tette közzé a Bundesbank, a német jegybank. Szakértők szerint a betétek azért növekedtek ilyen elképesztő mértékben, mert egyrészt csökkentek a kiadási lehetőségek, másrészt a hitelezők fokozott óvatosságot tanúsítanak.

A felfűtött spórolás a járvány hatásainak következménye – ezt állapította meg az Ifo gazdaságkutató intézet (Institut für Wirtschaftsforschung) is, amelynek a jelentését a DW idézi.

Az eurómilliárdokban növekvő takarékosság lohasztja azokat a reményeket, miszerint a közeljövőben fogyasztói fellendülés lenne várható.

2020, illetve 2021 januárja között 182 milliárd euróval nőttek a magánmegtakarítások.

A németeknek most összesen 1730 milliárd eurójuk van bankszámláikon.

Ez a magyar valutában szinte kifejezhetetlen: nagyjából 626 359 milliárd forint.

A német gazdaság növekedése a vártnál lassúbb

„Az előrejelzések szerint a háztartások nem fogják felélni megtakarításaikat az újranyitás szakaszában. A megtakarítási arány durván 20 százalékkal növekedett a két korlátozási időszak alatt, és várhatóan csak 2021 végén fogja elérni a válság előtti 11 százalékos növekedési ütemet” – áll az Ifo jelentésében.

„Ennek ellenére van esély arra, hogy a többletmegtakarítások legalább egy részét elköltik, ami a keresletet gerjesztené. A megtakarítási ráta ezt követően átmenetileg 11 százalék alá csökkenne” – reménykednek a gazdaságkutató intézet szakértői.

Tetemes „megtakarítási többlet”

A megtakarítási többletből 100 milliárd euró készpénzben értendő. Aránya az első negyedévben az Ifo előrejelzése szerint tovább fog növekedni.

„Kérdéses, hogy várható-e jelentős mértékű további fogyasztói kiadás” – vélik az Ifoban.

Ennél valamivel kisebb összegre becsüli a megtakarítások értékét Christian Nau. A Check24 online árukereső vezetője szerint a vásárlóknak kevesebb pénzük van a korlátozások alatt, és hogy a bankok óvatosabban hiteleznek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez

Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez

A Hamász nem kommentálta közvetlenül a tiltakozásokat.

tegnap, 21:43

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok

A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.

március 20., 17:20

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”

Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.

március 20., 17:59

  • Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában

Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.

március 20., 17:42

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.

március 20., 13:20

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

tegnap, 18:31

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42