A CDU vezetőinél Armin Laschet a befutó
További Külföld cikkek
-
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába
- Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének
- Giorgia Meloni szerint a NATO 5. cikkelyét Ukrajnára is ki kellene terjeszteni
- Donald Trump és Vlagyimir Putyin barátsága német atomfegyverkezéshez vezethet, megszólalt a leendő kancellár
- Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöksége Armin Laschet pártelnököt, Észak-Rajna–Vesztfália tartomány kormányfőjét indítaná a CDU és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltjeként a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag) választáson – mondta Volker Bouffier alelnök, Hessen tartomány miniszterelnöke. Az elnökségi ülés után közölte: a testület összes tagja Armin Laschetet indítaná.
Szavazást nem tartottak a kérdésről, de nem is tervezték. Az elnökség után a párt szélesebb vezető testületében, a választmányban folytatták a tanácskozást, amelynek eredményeiről Paul Ziemiak főtitkár Armin Laschettel közösen tartott tájékoztatóján elmondta: úgy ítélték meg, hogy további egyeztetés szükséges a CSU-val, és ennek lefolytatásával Armin Laschetet bízták meg.
A főtitkár kiemelte: a párt vezető testületeiben széleskörű támogatás övezi azt az elképzelést, hogy a párt elnöke legyen a CDU/CSU kancellárjelöltje. Armin Laschet hozzátette, hogy örömmel tölti el a támogatás. Aláhúzta, hogy sem az elnökség, sem a választmány nem hozott formális döntést, de a cél nem is ez volt, hanem a véleményáramlatok feltérképezése.
Az teljesen biztos, hogy a CDU-ban mindenki gyorsan le akarja zárni az ügyet, mert nem személyi kérdésekkel, hanem a pártszövetség és az ország előtt álló fontos feladatokkal kell foglalkozni – mondta a CDU elnöke, hozzátéve, hogy mielőbb megpróbál beszélni Markus Söderrel, hogy tájékoztassa pártja álláspontjáról.
A testvérpártok közös Bundestag-frakciójának vasárnapi berlini vezetőségi ülése után bejelentették, hogy a CDU elnöke és Markus Söder CSU-elnök, bajor tartományi miniszterelnök is kész vállalni a kancellárjelölti feladatokat. Markus Söder elmondta: a szövetség nagyobbik tagjaként a CDU dolga eldönteni, hogy kettejük közül kit indítsanak. A kiválasztási folyamat menetrendjét és befejezésének határidejét nem jelölték ki.
Markus Söder személyes népszerűsége jóval meghaladja Armin Laschetét, aki 2017-ben is alacsony népszerűségi mutatókkal vágott neki a tartományi törvényhozási (Landtag-) választás kampányának, és vezetésével pártja végül legyőzte az akkor hetedik éve kormányzó szociáldemokratákat (SPD). Ezzel kapcsolatban Armin Laschet a hétfői berlini tájékoztatón megjegyezte, hogy a választók véleményét tükröző népszerűségi mutatók igen változékonyak.
Két induló is lehet Angela Merkel kancellári székéért
A CDU és a CSU elnöke is hajlandó a pártszövetség közös kancellárjelöltjeként indulni a Bundestag-választáson.
A kancellárjelölt megnevezésének nincs jogi vonatkozása, mert Németország kormányfőjét nem a választópolgárok, hanem a Bundestag választja meg. A jelölt megnevezése politikai állásfoglalás, azt az üzenetet közvetíti a választóknak, hogy az adott párt – vagy pártszövetség – azért dolgozik, hogy Németország következő kormányát a jelöltjük vezethesse. A kancellárjelölt egyben a párt választási kampányának főszereplője, függetlenül attól, hogy ki a párt elnöke, illetve kik az adott pártszövetség vezetői.
A CDU/CSU történetében kétszer fordult elő, hogy nem a 16 közül 15 tartományban működő CDU, hanem csak a tizenhatodik tartományban, Bajorországban működő CSU adta a kancellárjelöltet.
Így 1980-ban Franz-Josef Strauss CSU-elnök, bajor miniszterelnök, 2002-ben Edmund Stoiber CSU-elnök, bajor miniszterelnök volt a kancellárjelölt. A CDU/CSU ugyan mindkét alkalommal jól szerepelt a Bundestag-választáson, 1980-ban minden pártnál több szavazatot gyűjtött össze, 2002-ben pedig csupán hatezer szavazattal maradt el a szociáldemokraták (SPD) mögött, de mindkétszer ellenzékben maradt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani
Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.
március 1., 17:02
- Külföld
Elon Musk elszabault az X-en, véres mémmel szállt bele Volodimir Zelenszkijbe
március 2., 05:56
- Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek
Szerinte muszáj következetesnek lenni.
március 1., 20:53
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért
A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.
30 perce
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota
A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.
március 1., 21:26
- Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát
Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.
március 1., 19:41
- Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet
Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.
március 1., 18:00
- Címlapon
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába
Elmondása szerint nem volt ilyen terv.
1 órája
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
The New York Times: Donald Trump leállíthat minden támogatást Ukrajna számára a botrányosra sikerült találkozó után
Egy fehér házi tisztviselő nyilatkozott a sajtónak.
március 1., 16:48
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni
Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.
március 1., 07:51
- Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?
Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.
március 1., 16:12
- Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának
Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?
március 1., 16:30
- Külföld
Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa
Az egyházfő állapota továbbra is instabil.
március 1., 14:21
- Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének
Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.
1 órája
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20
- Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről
Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.
március 1., 11:45
- Külföld
Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával
Rendkívül sok katonára volna szükség a béke fenntartásához.
március 1., 15:55
- Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor
A produkciós cég még fizetett is a családnak.
március 1., 10:05
- Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt
Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.
március 1., 12:40
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
tegnap, 10:20
- Mindeközben
Aurelio szerint ha nem megy börtönbe, „a következő állomás a temető lett volna”
tegnap, 09:18
- Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
tegnap, 08:13
- Külföld
Donald Trump: Vagy befejezzük a háborút, vagy hagyjuk őket, hadd csinálják, és meglátjuk, mi történik
Tovább fokozódik a diplomáciai botrány.
március 1., 10:23
- Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen
Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.
március 1., 12:38
- Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben
Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.
március 1., 20:24