Vádat emeltek a rendőrnő ellen, aki Minneapolisban lelőtt egy feketét

2021.04.14. 19:59

Vádat emeltek az ellen a rendőrnő ellen, aki egy rendőri igazoltatás alatt lelőtte a 20 éves Daunte Wright-ot – írja a BBC.  A rendőrnő, Kimberly A. Potter azzal védekezett, hogy az elektromos sokkot adó Taserrel akart volna rálőni a férfire, de véletlenül ehelyett az éles lőfegyverét húzta elő és azzal lőtt rá. 

A hozzátartozók azonban ezt a magyarázatot nem fogadták el, arra hivatkozva, hogy a nőnek 26 évnyi szolgálati tapasztalata volt, valamint hogy nagyon sokáig tartotta maga előtt a pisztolyt és csak azután lőtt. 

A rendőrnőt az ügyészek most gyilkosság elkövetésével vádolják.

Néhány órával ezelőtt  nyilvánosságra kerültek az esetről készült felvételek is, amelyeket a rendőrnő testkamerája rögzített. 

Kapcsolódó
Videót tettek közzé a fekete férfi lelövéséről, Minneapolisban lemondott a rendőrfőnök is
18+

Videót tettek közzé a fekete férfi lelövéséről, Minneapolisban lemondott a rendőrfőnök is

A halálos lövést leadó rendőr azt hitte, sokkoló, és nem a lőfegyver van a kezében.

A történtek után Kimberly Potter és a helyi rendőrfőnök, Tim Gannon is beadta felmondását.

A történtek után a hétvége óta már több alkalommal is összecsaptak Minneapolisban a tüntetők és a rendőrök. Kedd este a helyi rendőrkapitányságot üvegekkel és más tárgyakkal dobálták meg, amire a rendőrök könnygázzal, kábítógránátokkal és gumilövedékekkel válaszoltak. 

Kapcsolódó
Lelőttek egy fekete férfit Minnesotában, újabb zavargások törtek ki

Lelőttek egy fekete férfit Minnesotában, újabb zavargások törtek ki

Ugyanebben a városban ölték meg tavaly George Floydot. Könnygázzal és gumilövedékkel oszlatták a tömeget.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

A USAID, az FBI és sok más után most az oktatásért felelős kormányhivatal átalakítása van soron.

március 17., 19:48

  • Külföld
Több mint ezer tüntetőt vettek őrizetbe a török hatóságok

Több mint ezer tüntetőt vettek őrizetbe a török hatóságok

Az összecsapásokban 123 rendőr sérült meg.

2 perce

  • Külföld
Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában

Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában

A szombat éjjeli klubtűzben 59 ember veszítette életét.

március 17., 19:25

  • Külföld
Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

A cég rákellenes immunterápiákra specializálódott.

március 17., 16:44

  • Külföld
Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

A szlovák kormányfő mindent megtesz azért, hogy országa elkerülje az előrehozott választásokat.

március 17., 16:56

  • Külföld
Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Észak-Macedónia történetének legnagyobb temetésére készülnek.

március 17., 19:24

  • Külföld
A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

Rajta kívül két másik magas rangú tisztviselő ellen is elfogadóparancsot adtak ki.

március 17., 20:41

  • Külföld
Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét

Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét

Példátlan konfrontáció alakult ki Izraelben.

március 17., 15:58

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

2 órája

  • Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.

25 perce

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Külföld
Felgyújtotta feleségét egy német férfi

Felgyújtotta feleségét egy német férfi

A rendőrség a villamos vezetőjének és több utasnak is pszichológiai segítséget ajánlott fel.

március 17., 06:00

  • Külföld
Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Olyan az egész, mint egy mozifilm trailere – a legerősebb jelenetekből.

március 17., 13:40

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Külföld
CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége

CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége

Nem egységes a párt szavazótábora.

március 17., 05:59

  • Külföld
Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Judith Gerlach bajor egészségügyi miniszter országos programot sürget.

március 17., 11:41

  • Címlapon
Az egyik államtitkár inkább nem várná meg, míg kötelezővé válik a Pride

Az egyik államtitkár inkább nem várná meg, míg kötelezővé válik a Pride

Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak is beszóltak a parlamentben.

50 perce

  • Külföld
Feltámadt az Iszlám Állam? Tavaly megint ők követték el a legtöbb merényletet a világon

Feltámadt az Iszlám Állam? Tavaly megint ők követték el a legtöbb merényletet a világon

Ez a fegyveres csoport kapta tavaly „a világ leghalálosabb terrorszervezete” címet.

március 17., 09:25

  • Külföld
Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Ha nézéssel ölni lehetne, bajban lenne a riporter.

március 17., 11:37

  • Külföld
A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A brit társaság mellett egy spanyol cég is bejelentette, hogy nagy sebességű szerelvényekkel kötné össze Londont és Párizst.

március 17., 11:34

  • Külföld
Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

A szabályozás célja a túlzsúfoltság csökkentése és a környezet védelme.

március 17., 07:10

  • Külföld
Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Gubik László azt is elmondja, miért fontos nekik Orbán Viktor gatyamadzagja.

március 17., 07:57

  • Külföld
Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit

Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit

Ilyet még egyetlen amerikai elnök sem tett.

március 17., 10:50

  • Külföld
Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

A heves szél a légi közlekedést is megnehezíti, több repülőtéren szünetel a forgalom.

március 17., 07:02

  • Külföld
Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Több mint három évtizede húzódik a konfliktus Hegyi-Karabah hovatartozása körül.

március 17., 06:01

  • Címlapon
Eltemették Bényi Ildikót

Eltemették Bényi Ildikót

A szertartást a család, a kollégák, az ismerősei és a helyi lakosok jelenlétében rendezték meg.

2 órája