Bármelyik percben meghalhat Alekszej Navalnij az egyik orvosa szerint
A harmadik hete éhségsztrájkoló, börtönbe zárt Alekszej Navalni egészségi állapota rohamosan romlik, és bármelyik percben meghalhat – közölte szombaton a 44 éves orosz ellenzéki aktivista, politikus egyik orvosa.
Jaroszlav Asihmin azt mondta, hogy Navalnij családjától kapott vizsgálati eredményekre hivatkozva azt állítja, hogy Navalnij káliumszintje vészesen magas, ami szívleálláshoz vezethet, megemelkedett kreatininszintje pedig veseproblémákról árulkodik.
„A beteg bármelyik percben meghalhat” – húzta alá Ahsimin. Anasztaszija Vasziljeva, a Navalnij által támogatott orvosszervezet vezetője szerint azonnali beavatkozásra van szükség.
Alekszej Navalnij kezdetben hátfájásra panaszkodott, és azt mondta, kezdi nem érezni a lábait, ezért azt kérte, hogy saját orvosai megvizsgálhassák, amit az orosz hatóságok megtagadtak, ezért éhségsztrájkba kezdett.
A Vlagyimir Putyin elnök bírálójának számító politikust januárban vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol mérgezés miatt kezelték. Alekszej Navalnij szerint a kormány próbálta meg idegméreggel megölni, de ezt a Kreml következetesen tagadja. Két és fél évet kell börtönben töltenie, mert korábban csalás miatt ítélték felfüggesztett büntetésre, és megszegte a próbára bocsátás feltételeit. Alekszej Navalnij már az eredeti ítéletet is politikailag motiváltnak nevezte.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.