Andrej Babis: nincs szó állami terrorizmusról

2021.04.20. 06:16 Módosítva: 2021.04.20. 06:38

Nem Csehország ellen irányult a 2014-es vrbeticei robbantás, de ennek ellenére elfogadhatatlan az, hogy az orosz titkosszolgálatok az ország területén akcióztak – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök. 

A cseh kormány pár napja az orosz titkosszolgálatokat egy 2014-es robbantás elkövetésével vádolta meg. A csehek emiatt 18 diplomatát ki is utasítottak, a lépést azóta az oroszok viszonozták

A támadással kapcsolatban hétfő este Andrej Babis miniszerelnök ismertetett újabb információkat. 

Szeretném hangsúlyozni, hogy nincs szó állami terrorizmusról, ahogy eddig hallhattuk

– jelentette ki Babis, utalva arra, hogy Oroszország nem Csehország ellen intézett támadást. 

Kifejtette: az akciót valószínűleg elrontották és a robbantást ugyanis vélhetően Bulgária területén tervezték volna végrehajtani. Ugyanakkor a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Csehországban  nem fogják eltűrni az ehhez hasonló akciókat. 

A kormányfő arról is beszélt, hogy a pénzügyminisztérium lépéseket tesz annak érdekében, hogy az állam kárpótlást igényelhessen a keletkezett károkért, amelyek meghaladják az egymilliárd koronát (14 milliárd forintot). Babis azt nem árulta el, hogy kihez fordulnak a kárpótlási kérelemmel.

A dél-morvaországi Vrbeticében 2014 októberében és decemberében, egy régi gyártelep lőszerrektárnak használt csarnokaiban történtek robbantások. Az incidens következtében két ember meghalt. 

A cseh kormány hétfőn tervezte volna publikálni a nyomozásról szóló részletes jelentést, de a rendőrség halasztást kért, mivel a vizsgálat még mindig folyamatban van. 

Az oroszok mindeközben az amerikaiakat vádolták meg a konfliktus kirobbantásával. 

A cseh kormány hétfőn döntött arról is, hogy kizárja a Roszatomot abból a több milliárd eurós tenderből, amelyet egy új nukleáris üzem megépítésére írtak ki.   Ezzel a tenderen már csak a francia EdF, a dél-koreai KHNP és az amerikai Westinghouse maradtak versenyben. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.

március 18., 14:58

  • Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.

március 18., 17:37

  • Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.

március 18., 13:44

  • Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.

március 18., 18:49

  • Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Több iskolában elmaradt a tanítás.

március 18., 14:27

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

3 órája

  • Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.

március 18., 20:34

  • Külföld
Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés

Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés

Az amerikai elnök szerint jó esélyei vannak a háború megállítására.

március 18., 06:41

  • Külföld
Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése

Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése

Egy új elemzés szerint a nagyhatalmaké lehet az egész világ.

március 18., 12:21

  • Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.

március 18., 21:41

  • Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Veszélyben lehet a tudományos expedíció.

március 18., 21:41

  • Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.

március 18., 20:28

  • Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.

március 18., 11:48

  • Külföld
Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

A tárcavezető szerint Európán kívül népszerűbb a magyar kormány, mint Európában.

március 18., 11:16

  • Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.

március 18., 06:56

  • Külföld
A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A korábbi MMA-bajnok szerint Írország lassan elveszíti írségét.

március 18., 10:13

  • Külföld
Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

John Hemingway 105 éves volt.

március 18., 08:22

  • Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.

március 18., 10:05

  • Címlapon
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

5 órája

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

1 órája

  • Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.

2 órája

  • Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.

március 18., 07:19