Naponta tűnnek el migráns gyerekek Olaszországban

2021.04.20. 07:14

Olaszországban a 2019 és 2020 közötti időszakban több mint ötezer hétszáz kis- és fiatalkorú migránsnak veszett nyoma. Megérkezésük után eltűntek a hatóságok vagy a velük foglalkozó szervezetek szeme elől – derül ki a Lost in Europe (Elveszve Európában) nevű szervezet adataiból. 

A szervezet, melynek célja az eltűnt kiskorúak felkutatása, tizenkét európai ország oknyomozó újságíróit tömöríti. Forrásaik szerint Európába évente több ezer gyermek jut el a migráns-csoportokkal: csak a koronavírus-járvány évében Olaszországba minden korábbinál több kiskorú, mintegy nyolcezer gyermek érkezett családjával, mással vagy egyedül.

Az utóbbi két évben egész Európában több mint 18 ezer kis- és fiatalkorú migráns tűnt el, a legtöbben Olaszországban. Kilencven százalékuk fiú, nyolcvanöt százalékuk pedig tizenöt évnél idősebb volt. 

Megérkeznek Olaszországba, gyermekvédelmi központokba kerülnek vagy máshol helyezik el őket, majd innen eltűnnek, ami azt jelenti, hogy vagy önként vagy más segítségével távoznak. Az esetek többségében nem sikerül kideríteni, mi történik velük

– nyilatkozta Carla Garlatti gyermekvédelmi ombudsman az ANSA-nak. Hozzátette, hogy jobb esetben a gyerekeket és fiatalokat rokonok, ismerősök viszik el magukkal, rossz esetben a bűnszervezetek karmaiba kerülnek.

Az MTI jelentése szerint a Save the Children nemzetközi gyermekvédelmi szervezet olaszországi felelőse Antonella Inverno elmondta, hogy

a Covid-19 sem szűkítette a tizennyolc év alatti migránsok kizsákmányolásának lehetőségét. Példaként a nigériai lányokat említette, akiket a világjárvány idején nem az utcán, hanem interneten árulnak.

A római belügyminisztérium adatai szerint tavaly emelkedett a szülői kíséret nélkül érkező kis-, és fiatalkorú migránsok száma. A 2020-ban Olaszországba érkezett több mint 34 ezer emberből 4623 volt tizennyolc év alatti, 2019-ben 1680 volt a számuk, egy évvel korábban pedig 3536. Az idén érkezett 8559 migráns között 1196 volt a felnőtt kíséret nélküli kiskorú.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Beléptünk a magány évszázadába, küszöbön a káosz

Sokaknak ma már csak az az egyetlen célja, hogy lerombolják a fennálló rendet.

február 8., 18:32

  • Külföld
Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Donald Trump terve Gázában nem békét, hanem még nagyobb konfliktust hozna

Az amerikai elnök ötlete céljaival ellentétes következményeket hozna jelenlegi formájában.

február 8., 17:01

  • Külföld
Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Egyiptom elítélte az izraeli ötletet, hogy Szaúd-Arábia területén hozzanak létre egy palesztin államot

Az egyiptomi külügyminisztérium közleményt adott ki diplomáciai normák megsértésére hivatkozva.

február 8., 16:15

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Külföld
Megalakult a libanoni kormány

Megalakult a libanoni kormány

Ez az ország első teljes jogú kormánya 2022 óta.

február 8., 19:28

  • Külföld
Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

Több száz millió forintos támogatást kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Amerikából

A pénzügyi segítséget az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta.

február 8., 17:42

  • Külföld
Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

Félmeztelenre vetkőzött nőt kellett kihurcolni Orbán Viktor pártcsaládjának madridi rendezvényéről

A fiatal demonstráló felsőtestét csak antifasiszta, filccel írt jelmondatok borították.

február 8., 21:54

  • Külföld
Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

Orbán Viktor: Tegnap még eretnekek voltunk, ma mi vagyunk a mainstream

A magyar kormányfő Madridban kijelentette, itt az ideje bevenni Brüsszelt.

február 8., 13:37

  • Külföld
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt

Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.

február 8., 20:11

  • Külföld
Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Peking reméli, hogy Panama helyes döntést hoz a két ország együttműködéseivel kapcsolatban

Kína úgy véli, hogy az USA támadja a kínai-panamai együttműködést.

február 8., 14:36

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

4 órája

  • Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

47 perce

  • Külföld
Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Legalább 200 ezren tüntettek Münchenben a szélsőjobboldali AfD ellen a német választások előtt

Tiltakozás ide vagy oda, az AfD a második helyen áll a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.

február 8., 20:56

  • Külföld
Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében

Igazi mélytengeri szörnyet találtak az egyik legismertebb spanyol sziget közelében

Egyelőre nem világos, miért került ilyen közel a felszínhez.

február 8., 13:00

  • Külföld
Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát

Az ámokfutást az őrök állították meg.

február 8., 12:18

  • Külföld
Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

Újabb túszokat engedett szabadon a Hamász

A fogolycsere a két fél közötti tűzszüneti megállapodásnak köszönhetően jött létre.

február 8., 10:08

  • Külföld
Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Oroszország és Belarusz örül a USAID leépítésének

Orbán Viktor szintén.

február 8., 10:23

  • Külföld
Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

Megbuktatta Trump tervét egy amerikai bíró, de Elon Musk nagy lehetőséget kapott

A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.

február 8., 12:21

  • Külföld
Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Megtalálták az Alaszkában eltűnt kisrepülő roncsait

Mind a tíz utas meghalt.

február 8., 10:14

  • Külföld
Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Borsot törtek Joe Biden orra alá, fontos információkról marad le ezentúl

Korábban még a volt elnök otthonában is minősített, hivatalos iratokat találtak.

február 8., 08:06

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

33 perce

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

1 órája

Neked ajánlott