A román legfőbb ügyészség előtt az úzvölgyi magyarellenes incidens ügye

2021.04.22. 10:30

Megerősítette a román legfőbb ügyészség, hogy folyamatban van a 2019. június 6-ai, az úzvölgyi katonatemetőben történt magyarellenes incidens kivizsgálása, részleteket azonban nem árultak el – írja a Főtér.

Kapcsolódó
Zászlórudakkal támadtak román nacionalisták az élőláncot vonó székelyföldi civilekre és közszereplőkre

Zászlórudakkal támadtak román nacionalisták az élőláncot vonó székelyföldi civilekre és közszereplőkre

Azt próbálták megakadályozni, hogy több ezer román bejuthasson az úzvölgyi katonatemetőbe. Többen azonban bejutottak, és kitépték a székelykapu szárnyát.

A legfőbb kérdés továbbra is az, hogy a „ki a magyarokkal az országból” jelszó uszításnak, valamint diszkriminációnak számít-e. A legfőbb ügyészség ugyanis azt követően vette át a nyomozást, hogy a moinesti ügyészség tavaly úgy határozott, hogy nem tekinthető annak, s a gyalázkodók ellen sem emelt vádat, azzal az indoklással, hogy a „ki a magyarokkal az országból” egy „állítólagos magyarellenes jelszó”, amely azonban állításuk szerint az akkor ott tartózkodó magyar csoportnak szólt, nem pedig a teljes erdélyi magyarságnak.

Kapcsolódó

A román ügyészség szerint nem uszítás a "kifele a magyarokkal az országból!" jelszó

A román ügyészség vádemelés nélkül lezárta a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében.

Miután a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat óvását is elutasították, a szervezet pert indított a bíróságon, így az ügyirat a legfőbb ügyészséghez került.

A kolozsvári lap úgy tudja, az ügyirat helyszíni felvételeket, fotókat, beszámolókat és egyéb bizonyítékokat is tartalmazott, amelyeket azonban az ügyészség korábban figyelmen kívül hagyott. Az ügy miatt a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálaton kívül több fizikai és jogi személy is feljelentést tett.

Kapcsolódó
Vizsgálnia kell a román ügyészségnek az úzvölgyi temetőfoglalást

Vizsgálnia kell a román ügyészségnek az úzvölgyi temetőfoglalást

Ugyanakkor nem kell folytatni a nyomozást a sírgyalázás ügyében.

Az Európai Bizottság tavaly októberben szólította fel kötelezettségszegési eljárás keretében Romániát a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos uniós jog átültetésére. Decemberben számoltunk be továbbá arról, hogy a Moinesti Bíróság érvénytelenítette a helyi ügyészségnek azt a rendeletét, amely vádemelés nélkül zárta le a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél történt erőszakos cselekmények ügyében. 

Kapcsolódó
Gyűlöletbeszéd miatt marasztalta el Romániát az Európai Bizottság

Gyűlöletbeszéd miatt marasztalta el Romániát az Európai Bizottság

Az RMDSZ szerint a mostani állásfoglalás válasz az úzvölgyi temetőben történtekre.