Hazaárulással vádolják az egységkormányt Mianmarban, a junta letartóztatná őket

2021.04.23. 09:49

Épp egy hete jelentették be a katonai hatalom ellenzői Mianmarban, hogy nemzeti egységkormányt állítottak fel azzal a céllal, hogy felszámolják a hadsereg uralmát. 

A testület tagjai  között olyan parlamenti képviselők foglalnak helyet, akiket a hadsereg a február 1-jei erőszakos hatalomátvételkor megfosztott a hivataluktól, továbbá az ország etnikai csoportjainak vezetői és a juntaellenes tüntetések vezetői alkotják az ellenzéki tömörülést.

A junta azonban nem úgy tűnik, hogy megválna a hatalomtól: az egységkormány tagjait hazaárulással vádolta meg, és elrendelte 26 tagjának a letartóztatását

– jelentette az MTI.

Az ellenzéki testület megalakítását Min Ko Naing demokráciapárti aktivista jelentette be egy tízperces, tévében közzétett felvételen. Elmondta, hogy miután – valószínűleg nagy áldozatokkal – felszámolják a katonai uralmat, nemzetközi elismerést és támogatást akarnak szerezni. Az egységkormány föderális szerkezetű államot akar létrehozni, amelyben az etnikumok autonómiát élveznek.

Vélhetően az ország föderalizációjának emlegetése elegendő volt ahhoz, hogy a junta hazaárulással vádolja meg a testületet. 

A február 1-i puccs után tiltakozási hullám söpört végig a délkelet-ázsiai országon, rendszeressé váltak a tömegmegmozdulások, ami ellen a karhatalom idővel egyre durvábban lépett fel. Az eleinte tanúsított visszafogottságot brutalitás váltotta fel, gyakorivá vált az éles lőszer alkalmazása a demokráciapárti tüntetőkkel szemben. Mindeddig több mint 700 ember vesztette életét a karhatalom kezei által, több mint 3 ezer tüntetőt vettek őrizetbe, mintegy ezer ellen van körözés érvényben, és 76 embert ítéltek szabadságvesztésre.

Eközben az ENSZ egy friss jelentésében arra figyelmeztet, hogy a mianmari válság miatt 3 millió fölé emelkedhet az élelmiszer-bizonytalanság sújtotta mianmariak száma.