A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMA szexragadozó Jeffrey Epstein barátnője ártatlannak vallotta magát
A szexuális ragadozóként elhíresült néhai Jeffrey Epstein egykori barátnője, Ghislaine Maxwell ártatlannak vallotta magát a szexkereskedelem vádakban pénteken. A nő először állt bíróság elé a tavaly nyári letartóztatása óta – számolt be a CNN.
Maxwell sötétkék rabruhában jelent meg a New York-i tárgyalóteremben. A válla fölött összefogott haján lenőtt a festés, a tövénél kivillantak őszes tincsei. A járványhelyzetre tekintettel maszkot hordott, kivéve amikor egy műanyag flakonból vizet ivott.
Csupán annyit közölt a bírósággal, hogy nem tartja magát az ellene hozott vádakban bűnösnek.
A szövetségi ügyészek most olyan váddal rukkoltak elő, miszerint 2004-ben Maxwell több száz dollárt fizetett készpénzben egy 14 éves lánynak, hogy a kedvére tegyen Epsteinnek.
Tavaly nyáron a nőt azzal vádolták, hogy 1994 és 1997 között kiskorúakat toborzott és hálózott be Epstein számára.
Maxwell arra hivatkozva, hogy az egészségi állapota leromlott, kérvényezte a szabadlábra helyezését, ám ennek Alison Nathan bíró nem adott helyt. Attól lehet ugyanis tartani, hogy a vádlott olyan magas szintű nemzetközi kapcsolathálóval rendelkezik, amely a szökés, elrejtőzés veszélyét és a bizonyítékok eltüntetésének a kockázatát rejti magában.
A többrendbeli szexuális bűncselekménnyel megvádolt Jeffrey Epstein 2019. augusztus 10-én halt meg egy szövetségi börtönben. A hivatalos halottkémi jelentés szerint öngyilkosságot követett el, ám a családja megbízott egy független kórboncnokot. A felkért orvos vitatta az öngyilkosság tényét.