A francia felnőttek nagy része június közepétől igényelhet vakcinát

2021.04.30. 18:53 Módosítva: 2021.04.30. 18:58

Franciaországban fokozatosan kiszélesítik a koronavírus elleni oltásra jogosultak körét, és június 15-től valamennyi felnőtt jelentkezhet oltásra – jelentette be Emmanuel Macron államfő.  Jelenleg naponta csaknem 400 ezer embert oltanak be, de kizárólag a legalább 55 évesek, a krónikus betegek és a prioritást élvező mintegy húsz foglalkozási ágazatban dolgozók kérhetik az oltást.

Kapcsolódó

Jöhet az egészségügyi igazolvány Franciaországban

A koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos iraton a tulajdonos negatív PCR-tesztjei is fel lesznek tüntetve a tervek szerint.

Május közepétől a legalább 50 évesek is megkaphatják a vakcinát, egy hónappal később pedig megszűnik a életkori korlátozás a felnőttek esetében, jelentette az MTI párizsi tudósítója.

Eddig több mint 15 millióan, a felnőtt lakosság 29 százaléka jutott hozzá a vakcina első adagjához, közülük 6,2 millióan pedig már mindkét dózishoz.    

A kórházakban jelenleg 29 ezer fertőzöttet ápolnak. A covidos páciensek száma a héten, naponként, ötszázzal csökkent. Most 5800 súlyos beteget tartanak nyilván, kevesebbet mint az előző nap.

Kapcsolódó

Emmanuel Macron szombattól lezárja egész Franciaországot

A korlátozó intézkedések legalább négy hétig lesznek érvényben.

A járvány kezdete óta több mint 104 ezren veszítették az életüket a Covid-19 fertőzésben és szövődményeikben. Ezen héten minden egyes nap több mint háromszáz család gyászolta az elhunyt hozzátartozóját.