Bérelhető Bill Gates és barátnője titkos nyaralója

billgates
2021.05.09. 19:54
Bérbe lehet venni Bill Gates és barátnője nyaralóját. A falak között informatikáról és biotechnológiáról folyt a diskurzus. Állítólag.

Néhány napja bombaként robbant a hír, miszerint a Microsoft társalapítója, a világ egyik leggazdagabb embere, Bill Gates válni készül feleségétől, Melindától. Talán azért is volt meglepő a hír, mert 27 éve tartó házasságuk botrányoktól mentesen zajlott. Eddig. Most azonban, úgy tűnik, napvilágra került néhány dolog, ami arra utal, hogy a kapcsolatuk mégsem volt annyira mintaszerű, amennyire a nagyvilág számára tűnhetett.

BILL GATES UGYANIS BESZÁMOLT EGY SAJÁT MEGFOGALMAZÁSA SZERINT IS „MEGKÉRDŐJELEZHETŐ EGYEZSÉGRŐL”.

Jövőre, veled, ugyanitt

Ennek alapján minden évben legalább egy hosszú hétvégét töltött volt barátnőjével, Ann Winbladdal akkor is, amikor már Melinda volt a felesége. Tették mindezt egy tengerparti házikóban, amely Corolla városában, Észak-Karolina államban található. A hétvégéken többek között hosszú tengerparti sétákat tettek, melyek alatt elmondásuk szerint általában a

BIOTECHNOLÓGIA JÖVŐJÉRŐL BESZÉLGETTEK.

Ez a hagyomány évtizedeken át megmaradt, Bill Gates bevallása szerint a házassága idején is. A ház a barátnő, vagyis Ann nevén van jelenleg, de 2016 óta időnként bérbe is adták. Hogy erre miért volt szükség, nem teljesen világos, mivel egyiküknek sincsenek anyagi gondjai. Bill Gates és Ann Winblad a Time magazin szerint 1984-ben ismerkedtek meg. Ann Winblad volt a Microsoft egyik első befektetője, és rengeteget segített azon vállalatok fejlesztésében, amelyek mára a Szilícium-völgy ikonjaivá értek.

A jelenleg hetvenéves üzletasszonyról tudható az is, hogy Kevin Kline színész testvérének, Edward Alex Kline-nak a felesége. A férfi magándetektívként dolgozik San Franciscóban, így nem valószínű, hogy a hölgy és a Microsoft alapítója újrakezdik korábbi kapcsolatukat – boncolgatja a lehetséges jövőt a Femina.

Az ingatlant „Királyi búvóhely a tengerpart szerelmeseinek” fantázianéven hirdetik az érdeklődők számára. A közel 140 négyzetméter alapterületű ingatlan valóban kellemes helyen található, közvetlenül a parton, de meglepően szerény, ha figyelembe vesszük, hogy a világ hosszú időn át leggazdagabb embere nyaralt itt a barátnőjével. Ugyanakkor nem meglepő ez olyasvalakitől, aki milliárdos létére egy 44 dolláros órát hord a csuklóján. Ez lenne Bill Gates.

A képeket elnézve az ingatlan is felvet kérdéseket. A fotók tanúsága szerint egy egyszerű faházról van szó, ami vadonatúj korában sem kívánkozott lakberendezési magazinok hasábjaira, és jelenleg is magán viseli a 80-as, 90-es évek diszkrét báját, amolyan időkapszulaként. Meglepő továbbá, hogy alsó teraszáról nem a tengerpartot látja a lazuló, sokkal inkább egy homokbuckát. Csak arra lehet jelen esetben gondolni, hogy ez valamiféle rejtekhely lehetett kettejük számára, ahol feltűnés nélkül elbújhatott a világ elől bolygónk egykori legtehetősebb embere és barátnője.

Mindenki tudott mindenkiről

A dologról Ann Winblad annyit mondott, hogy „Megosztjuk gondolatainkat a világról és önmagunkról fiatal korunk óta”. Noha kapcsolatuk már 1987-ben véget ért, ám elmondása szerint közeli barátok maradtak. Ennek talán egyik legfőbb bizonyítéka, hogy Bill Gates még Ann jóváhagyását is kikérte Melindával kötendő házassága előtt.

Leginkább azért szakítottunk, mert 5 évvel idősebb vagyok Billnél, és én akkoriban már szerettem volna megállapodni, amire ő még nem állt készen

– nyilatkozta a Time magazinnak Ann. A fentieket Bill Gates is megerősítette. „Amikor már szétváltunk, és fontolgattam Melindával a házasságot, felhívtam Annt, és kikértem a véleményét.”

Nyugodtan vegye feleségül Melindát. Ezt mondtam neki, illetve hogy illik hozzá, mert erősen intellektuális alkat

– mondta Ann Winblad a jóváhagyásról.

Úgy tűnik, végül mégsem vált be a jó tanács: Bill és Melinda Gates hétfőn jelentették be, hogy „hosszú gondolkodás” és a kapcsolatukba fektetett komoly munka után úgy érzik, már nem tudnak tovább együtt élni. Alapítványukat, mely 2000-től több, világszinten is jelentős kezdeményezést támogatott, továbbra is együtt kívánják menedzselni. Bill Gates mindenesetre azonnali hatállyal, még a válóper előtt átadott 1,8 milliárd dollárnyirészvényt felesége számára.

Ennél a dolog Bill Gatesnek valószínűleg sokkal többe fog kerülni, mivel a frigy előtt nem kötöttek házassági szerződést. Ezt Gates feltehetően bánja, mivel 130 milliárd dollárról van szó. Hogy ennyi pénzt mire lehet elkölteni, arról nagyon sokáig lehetne értekezni. Például luxusszigetet lehet belőle bérelni, amit Melinda már meg is tett, neki ugyanis több kell, mint egy faházikó Észak-Karolina partjainál.

A négy hálószobával és két fürdőszobával rendelkező puritán nyaralót, ahol Bill Gates és Ann Winblad nyaralt egykoron, egyébként három éjszakára 2700 dollárért, vagyis több mint 800 ezer forintért kínálják. Az ár ellenére az érdeklődés hatalmas: egészen szeptemberig minden éjszaka le van foglalva.

(Borítókép: Bill Gates és Ann Winblad. Fotó:  Mike Cohen, Roger Ressmeyer / Getty Images)