Hiába utazhatunk szabadon, ha nem jó az oltásunk

2021.05.27. 18:11
Beléphetünk Csehországba, de a híd alatt alszunk – írta az Index egyik olvasója, aki a prágai Hiltonban szeretett volna megszállni, de a hotel közölte: nincs maradásuk, ha az orosz oltóanyagot kapták.

Pont most pattintottak le a prágai Hiltonban telefonon, miszerint bár a magyar nyelvű fehér oltási papírt a részletekkel még csak-csak elfogadják, de csak olyan oltás lehet rajta, amely engedélyezve van Csehországban. Tehát a Szputnyik-vakcinát nem fogadják el, minket meg nyilván pont azzal oltottak. Ennyit a nagy megegyezésről: bár bemehetek a határon (ha igaz), de aztán aludhatok a híd alatt 

– írta olvasónk, aki azután szervezett (volna) kiruccanást Csehországba, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 14-én bejelentette: Csehországgal is létrejött a megállapodás, így immár mindenfajta karantén- vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyarok és csehek a két ország között.

A külügyminiszter elmondta: az oltási igazolványokat a két ország kölcsönösen elismeri, így a megállapodás mindenkire nézve érvényes, függetlenül a beadott oltóanyag fajtájától.

Kiemelte, hogy sokat tárgyaltak, és azt is, hogy Csehország és Magyarország között évente több száz ezer turista fordul meg, május 15-től pedig újra megnyílik a lehetőség a kölcsönös prágai, budapesti, brünni városnézésekre, a fürdővárosok meglátogatására, a balatoni, hévízi pihenésekre.

Kapcsolódó

Csehországba is szabadon utazhatnak a beoltott magyarok

A megállapodás mindenkire nézve érvényes, függetlenül a beadott oltóanyag fajtájától.