Jó hírünk van, ha Görögországba utazna

2021.06.03. 16:03 Módosítva: 2021.06.03. 16:03

Újabb görög úti célra indít Budapestről járatot a  WizzAir, július 16-ától Kósz szigetére is közlekednek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről – közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint ezzel a magyar utasok 10 görög úti cél közül választhatnak a kínálatból.

Az új járatra a jegyértékesítés csütörtökön el is kezdődött.

A cég közleményében kiemelt azt is, hogy a koronavírus-járvány miatt továbbra is fokozott egészségügyi óvintézkedésekkel védik utasaikat és a személyzetet. 

Hozzátették: a járvány okozta nehéz helyzet ellenére is folyamatosan törekednek nemzetközi hálózatuk, flottájuk bővítésére.Jelenleg 138 darab Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltetnek.

A cég az idén márciussal zárt 2020/2021-es pénzügyi évében 10,2 millió utast szállított, 74,6 százalékkal kevesebbet az előző évi 40,0 milliónál. Járatainak feltöltési aránya 64,0 százalékra csökkent 93,6 százalékról.

A légitársaság a 2020/2021-es pénzügyi évét 739,0 millió euró, az előző évi 2,761 milliárd eurónál 73,2 százalékkal alacsonyabb bevétel mellett 576 millió euró veszteséggel zárta, szemben az előző évi 281 millió eurós nyereséggel.  A társaság a folyó pénzügyi évben még veszteségre számít, hacsak nem kerül sor a járványvédelmi intézkedések gyorsított, teljes és tartós feloldására.