A ciprusi arany útlevelek több mint felét korrupció útján adták ki
További Külföld cikkek
-
Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv
- Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
- Kormánypárti képviselők testőreivel verekedtek össze ellenzéki tüntetők a belgrádi városháza előtt
- Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról
- Szakértő a pozsonyi késelésről: Voltak előzményei a magyarellenes támadásnak
Ciprus több ezer nem uniós állampolgárnak adott illegálisan állampolgárságot 2007 és 2020 között, nagy valószínűséggel korrupciós ügyleteken keresztül, amelyekben politikusok, jogászok és még egyházi személyek is érintettek.
Az Európai Unióban több tagországban, így Magyarországon is úgynevezett aranyútlevél- és aranyvízumprogramokat vezettek be, állampolgárságot vagy letelepedési engedélyt kínálva az érdeklődőknek pénzért vagy befektetésekért cserébe.
Cipruson ezt a programot 2013-ban vezették be a 2008-as pénzügyi válság következményeinek enyhítése céljából, a ciprusi, és így uniós állampolgárságért cserébe 2,5 millió eurót kellett befektetni a szigeten. A ciprusi elnök szerint így 9,7 milliárd euró folyt be az államkasszába, mások mellett az Európai Unió azonban szimatot fogott, azt gyanítva, hogy a program hemzseg a visszaélésektől.
Az illetékes nyomozóbizottság szerint Cipruson 3609 ember jutott illegális állampolgársághoz, többségük nem uniós országokból érkeztek. Az MTI szerint a letelepedési kötvények oroszok, ukránok, kínaiak és kambodzsaiak körében voltak a legnépszerűbbek.
Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió egy tavalyi riportjában leplezte le, ahogy a magukat egy elítélt kínai befektető közvetítőinek kiadó újságíróknak magas rangú ciprusi tisztségviselők igyekeznek segíteni abban, hogy az állampolgárság képzeletbeli várományosának akadálytalan legyen az ügyintézése. A probléma csak az, hogy a hatályos ciprusi jogszabályok értelmében
nem juthat letelepedési kötvényhez az, akinek szerepel a neve bármilyen bűnügyi nyilvántartásban.
A hírtelevízió később arról írt, hogy legalább 60, ciprusi útlevelet szerzett ember jelenthet nemzetbiztonsági kockázatot a szigetre és az unióra nézve.
A Reuters pedig arról rántotta le a leplet 2019-ben, hogy Hun Sen kambodzsai miniszterelnök bizalmasai és családtagjai is ciprusi útlevélhez jutottak.
A ciprusi vezetés 2020 novemberében felfüggesztette a programot, miután az EU többször felhívta a kormány figyelmét, hogy az útlevélprogram növelte a korrupciót az adócsalást és a pénzmosási tevékenységeket a szigetországban.
Az Európai Bizottság tavaly közölte: kötelezettségszegési eljárást indít Ciprus és Málta ellen az arany útlevelekkel történő kereskedés miatt.
A bizottság szerint az ilyesfajta programok az EU egészére hatással vannak, mert a dokumentumok megvásárlója automatikusan uniós állampolgár lesz, és élvezi az ezzel járó összes társadalmi és politikai jogot.
A testület szerint az EU-s állampolgárság befektetés útján történő megszerzése az érintett tagállammal való tényleges kapcsolat nélkül aláássa az uniós állampolgárság lényegét.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek
Szerinte muszáj következetesnek lenni.
március 1., 20:53
- Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik
Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.
március 1., 19:50
- Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani
Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.
március 1., 17:02
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát
Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.
március 1., 19:41
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
Elon Musk elszabault az X-en, véres mémmel szállt bele Volodimir Zelenszkijbe
március 2., 05:56
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota
A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.
március 1., 21:26
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet
Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.
március 1., 18:00
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
The New York Times: Donald Trump leállíthat minden támogatást Ukrajna számára a botrányosra sikerült találkozó után
Egy fehér házi tisztviselő nyilatkozott a sajtónak.
március 1., 16:48
- Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának
Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?
március 1., 16:30
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni
Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.
március 1., 07:51
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
tegnap, 08:30
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről
Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.
március 1., 11:45
- Külföld
Donald Trump: Vagy befejezzük a háborút, vagy hagyjuk őket, hadd csinálják, és meglátjuk, mi történik
Tovább fokozódik a diplomáciai botrány.
március 1., 10:23
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20
- Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél
A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.
március 1., 14:47
- Külföld
Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa
Az egyházfő állapota továbbra is instabil.
március 1., 14:21
- Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író
Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.
március 1., 15:56
- Külföld
Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával
Rendkívül sok katonára volna szükség a béke fenntartásához.
március 1., 15:55
- Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi
A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.
tegnap, 21:25
- Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt
Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.
március 1., 12:40
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
tegnap, 10:20
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
tegnap, 05:52
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben
Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.
március 1., 20:24
- Mindeközben
Aurelio szerint ha nem megy börtönbe, „a következő állomás a temető lett volna”
tegnap, 09:18