Fordult a kocka: átvették a vezetést a kereszténydemokraták Németországban
További Külföld cikkek
- Vörös listára helyezhetik az Interpolnál a Magyarországra menekült lengyel miniszterhelyettest
- Új külügyminisztert nevezett ki a szíriai vezetés
- Az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a németországi terrortámadás kivizsgálásához
- A volt skót igazságügyi miniszter is megszólalt a Lockerbie-merényletről
- A szerb elnök bejelentette: Moszkvába utazik az uniós kormányfő, aki összekapott Zelenszkijjel
Bő másfél héttel ezelőtt még azt lehetett látni, hogy a németországi Zöld pártnak komoly esélye van a győzelemre a parlamenti választásokon, viszont már a múlt heti kutatási eredményekből látszott, hogy ez egyáltalán nem biztos.
Ugyanis akkor már 1 százalékkal megelőzték a kereszténydemokraták az addig vezető Zöldeket, viszont a most megjelent eredményekből az látható, hogy a CDU/CSU már 5 százalékot ráver riválisára.
27 százalékon áll a mostani kormánypárt támogatottsága, a baloldali ökopárt népszerűsége viszont 22 százalékra zuhant.
A többi párt (SPD: 14 százalék, AfD: 9 százalék, FPD: 14 százalék) az előző héthez hasonlóan kapott szavazatokat, statisztikájuk nem változott.
A kormánykoalíció sikeréhez hozzájárulhatott az is, hogy
a németországi Szász-Anhalt tartományban ők nyerték meg a vasárnapi törvényhozási (Landtag) választást.
A szavazatok 37,1 százalékát kapta a párt, amely így megerősödve vághat neki a szeptemberi Bundestag-választás kampányának.
Annalena Baerbock, a Zöldek kancellárjelöltje az utóbbi hetekben több olyan bejelentést is tett, amelyek határozottan taszították a párt a szavazóit. Egy májusi lapinterjúban például kiemelte, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem részeként meg kell szüntetni a fapados repülőjáratokat. Majd egy vasárnapi televíziós interjúban azt sürgette, hogy ugyancsak a klímavédelem érdekében 16 centtel megemelnék az üzemanyagok literenkénti árát, ha győznek szeptemberben.
A felmérés rávilágít arra is, hogy sokan vannak még a bizonytalanok, akik jelenleg még nem tudják, kire voksoljanak, sőt szinte minden negyedik válaszadó (24 százalék) kijelentette, hogy még nem akar senkire sem szavazni.
A Trendbarometer felmérése alapján a válaszadók nagy része nincs megelégedve a szövetségi kormány koronavírus-járvány alatt alkalmazott válsághelyzet-kezelésével, de a keletnémet szavazók még ennél is kritikusabbak.
(Borítókép: Armin Laschet, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártelnöke egy sajtótájékoztatón Berlinben 2021. június 7-én. Fotó: Clemens Bilan – Pool/Getty Images)