Iván
22 °C
39 °C

Joe Biden rájött, hogy a nő közös benne és Boris Johnsonban

2021.06.10. 21:55

Megbeszélést tartott Joe Biden amerikai elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök egy nappal a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G7 az angliai Cornwallban tartandó csúcstalálkozójának június 11-i kezdete előtt. 

A BBC  szerint a két államférfi a sajtófotósok kamerái előtt állapította meg, hogy mi a közös bennük. 

Egy élmény volt megismerni a feleségedet. Azt mondtam a miniszterelnöknek, hogy van bennünk valami közös: messze a saját súlycsoportunk fölött házasodtunk

– viccelődött Biden, és a kijelentés ellen Johnson nem is emelt kifogást. 

A két vezető a zárt ajtók mögötti tárgyalások előtt járt egyet a cornwalli tengerparton található Carbis Bay-i hotel melletti sétányon a fotósok nagy örömére. 

Ez vélhetően lehetőséget nyújtott arra, hogy a két vezető baráti viszonyt alakítson ki, ugyanis, mint ismeretes, Biden a liberális demokráciák Egyesült Államok vezette világszövetségének felélesztésére és szembeállítására készül Oroszországgal és Kínával, ez Brexit utáni Egyesült Királyság pedig kereskedelmi partnerként is számít hagyományos politikai és katonai szövetségesére. Emlékezetes, hogy amerikai nyomásra a Jonhnson-kormány az elsők között tiltotta ki a kínai Huawei telekommunikációs vállalatot az 5G-hálózat kiépítéséből. 

Visszatérve a közös fotózásra, szemléltető, hogy Johnson úgy fogalmazott a feleséges szellemeskedés után: 

Nem fogok ellenkezni az elnökkel ebben, sőt, igazából semmiben sem fogok. 

Később pedig újságíróknak azt mondta, hogy az amerikai-brit kapcsolatok „masszív stratégiai jelentőséggel" bírnak a világ biztonságára nézve. A kormányfő elmondta azt is, hogy „rengeteg" mindent terveznek a csinálni az amerikai elnöki adminisztrációval, mind a biztonság, mind a NATO, mind a klímaváltozás területén. 

Árulkodó az a kép is, melyen Biden és Johnson az Atlanti Alapszabályhoz kötődő történelmi dokumentumokat és műemlékeket nézegetik. A szóban forgó chartában jelentette ki a második világháború után Winston Churchill brit kományfő és Franklin D. Roosevelt amerikai elnök kijelentették, országuk nem növeli háborúban a területét. Emellett elkötelezték magukat a szabad tengerek megteremtése mellett és az „agresszív országok” lefegyverzése mellett. 

Az Egyesült Államok katonai és gazdasági riválisai, Oroszország és Kína az utóbbi időben kifele tologatta a határait. Előbbi Ukrajnában és Grúziában, továbbá most az Északi-sarkon, utóbbi a Dél-kínai-tengeren.