Boglárka
22 °C
35 °C

Szabad az út: Horvátország nem kér védettségi igazolványt sem

GettyImages-671734858
2021.06.18. 16:59
Június 17-től a járvány előtti időszakhoz hasonlóan, szabadon lehet beutazni Magyarországról Horvátországba – írja az Utazás-nyaralás.info. Az Index megkeresésére ezt a Külgazdasági és Külügyminisztérium is megerősítette.

A portál a horvát kormányzati tájékoztatásra hivatkozva azt írja, hogy csütörtöktől

azoknak az utasoknak, akik közvetlenül az Európai Unió országaiból és/vagy régióiból érkeznek, azaz a schengeni térség országaiból és/vagy régióiból és a schengeni társult országokból érkeznek, és akik jelenleg az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ úgynevezett zöld listáján szerepelnek – függetlenül állampolgárságuktól –, lehetőségük lesz belépni a Horvát Köztársaságba, ugyanolyan körülmények között, mint Covid–19 előtt – legalábbis ha az utas nem mutatja a betegség jeleit és nem került szoros kapcsolatba fertőzött személlyel.

A portálon írtak alapján Magyarország az EU-s zöld listára került, így a horvát előírások szerint szabadon, korlátozások nélkül utazhatunk – azaz nincs tesztkötelezettség, nincs karantén.

A magyar konzuli tájékoztatást június 12-én frissítették, e szerint 

2021. V. 6-tól Magyarország állampolgárai – a két országban hatályos járványügyi és rendészeti szabályokra is figyelemmel – korlátozás (negatív teszt, kötelező karantén) nélkül léphetnek be Horvátországba a két ország közötti megállapodás értelmében, amennyiben rendelkeznek az oltottságot igazoló magyar illetékes hatóság által kiállított érvényes megfelelő igazolással (védettségi igazolvány), függetlenül az oltáshoz használt vakcina típusától.

Tehát a Horvátországba történő beutazáshoz szükséges a magyar védettségi igazolvány és a papíralapú oltási igazolvány is, amellyel igazolható, hogy már mindkét oltását megkapta az utas.

Hozzáteszik, hogy a beutazás akkor lehetséges kétdózisú vakcinák esetén, ha a beutazó a második oltását is megkapta, míg egydózisú, Janssen-vakcina esetében az oltást követően 14 napnak kell eltelnie. A 12 év alatti kiskorúak mentesülnek a tesztelési és karanténkötelezettség alól, amennyiben szüleik, illetve felnőtt kísérőjük társaságában utaznak, és a szülők, illetve kísérők rendelkeznek a fent előírt védettségi dokumentációval – olvasható a tájékoztatásban.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, amelytől az alábbi választ kaptuk:

„2021. június 17-vel Magyarország az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) besorolása szerinti zöld kategóriába került, amely értelmében június 17-től a Magyarországról Horvátországba beutazó magyar/EU-állampolgárok érvényes útiokmányok birtokában korlátozásmentesen (karantén/teszt/védettség/oltottság igazolása nélkül), szabadon beléphetnek Horvátországba.

Az utazások tekintetében mindenkinek azt javasoljuk, tájékozódjon a részletszabályozásokról az országonkénti bontásban naprakész információkat tartalmazó www.konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon.”

(Borítókép: Stiniva strand Horvátországban 2016. szeptember 2-án. Fotó: Matthew Baker / Getty Images)