Véget vetne a gyerekek internetes zaklatásának az Európai Bizottság

2021.07.06. 10:21

Az Európai Bizottság új jogszabályt javasol a gyermekek online szexuális zaklatásának felszámolására még ebben az évben – jelentette be a belügyekért felelős biztos az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. Az MTI beszámolója szerint az ülés napirendjén az Európai Parlament és a tagállami kormányokat tömörítő tanács ideiglenes áprilisi megállapodása szerepelt, amely a gyermekek online szexuális kizsákmányolásának megakadályozását célozza.

Az Európai Bizottság javaslata kötelezni fogja az internetes szolgáltatókat, hogy bejelentsék az ilyen jellegű bűncselekményeket

– mondta Ylva Johansson. Az ideiglenes megállapodásról azt mondta: elősegíti a bűntettek bejelentését a szolgáltatók részéről, biztosítva egyben az adatvédelmet, azonban csak köztes intézkedés.

Az utóbbi időben jelentősen megnőtt a gyermekbántalmazást ábrázoló képek és videók megosztása és cseréje az interneten, ami annak is tulajdonítható, hogy a szolgáltatók kevesebb ilyen bűncselekményt jelentettek be

– közölte Ylva Johansson. Hozzátette: a bejelentések 95 százaléka egy szolgáltatótól származott, tehát nem elég, ha a vállalatok pusztán önkéntes alapon tájékoztatják az illetékes szerveket.

A biztos azt is elmondta, hogy a testület uniós központot létesít, amely támogatja majd a hatóságokat és az internetes vállalatokat a gyermekkel szembeni online visszaélések kivizsgálásában és megelőzésében.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz uniós parlamenti képviselője közölte: egyre gyorsabban terjednek a gyermekekre káros tartalmak, a pedofil bűncselekmények és visszaélések az internetes információáramlás következtében. A bűnelkövetők könnyebben férnek áldozataikhoz, ugyanakkor nehezebb a nyomukra akadni. Ebben a helyzetben gyors és hatékony cselekvésre van szükség, uniós és nemzeti szinten is biztosítani kell a gyermekek védelmét – tette hozzá.

Minden döntésnél a gyermek mindenek felett álló érdekét kell tekinteni

– közölte az ENSZ gyermekjogi és az EU alapjogi kartájára hivatkozva. Mint mondta, a társjogalkotók közötti megállapodás üdvözlendő, ám csak átmeneti megoldást jelent. Hozzátette:

Hosszú távon olyan szabályzást kell kidolgozni, amely kötelezővé teszi az ilyen tartalmak szűrését. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték

A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.

2 órája

  • Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát

J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.

2 órája

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Címlapon
Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Bezár a Vidámpark Kávézó, mindenki kedvenc helye

Az utolsó napon jártunk ott.

1 órája

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

47 perce

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

6 órája

  • Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.

március 2., 13:00

  • Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.

március 2., 15:31

  • Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.

4 órája

  • Címlapon
A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is

A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is

175 éve, 1850. március 9-én jelent meg először a magyar sajtótörténet meghatározó napilapja, a Pesti Napló.

18 perce