Rejtélyes betegség terjed a Bécsben élő amerikaiak között
Tisztázatlan eredetű kórra lettek figyelmesek az osztrák fővárosban. Az említett megbetegedést a Bécsben akkreditált amerikai diplomaták és más kormányzati alkalmazottak körében észlelték, a Fehér Ház vizsgálatot indított. Az érintettek többsége fejfájásra és szédülésre panaszkodott, ezek a tünetek pedig nagyon hasonlítanak azokhoz, mint amelyekről 2016 és 2017 között számoltak be a havannai amerikai nagykövetség munkatársai – írta meg az MTI.
Az említett panaszokat, melyek kisebb agykárosodással is jártak, az akkori gyanú szerint rádió- vagy mikrohullámmal elkövetett támadások okozták, de a pontos okot máig nem ismerjük, pedig az amerikai külügyminisztériumon kívül a védelmi minisztérium és a CIA is alapos vizsgálatnak vetette alá a Havanna-szindrómaként emlegetett betegséget.
Az említett kórhoz hasonló tüneteket idén Joe Biden amerikai elnök januári beiktatása után kezdték észlelni, és bár egyelőre nem tudni, összefügg-e a két dolog, azt tudni lehet, hogy a 2016 és 2017 között megbetegedett munkatársak közül volt, aki több hónapos orvosi kezelésre szorult.