40 évre ítélték Dér Csabát, a csantavéri halálosztót
Dér Csaba bérgyilkost pénteken távollétében 40 év fegyházbüntetésre ítélték egy 2019–es belgrádi emberölésért, amikor is áldozatát, Nebojša Markovićot hidegvérrel kivégezte a saját háza előtt parkoló autójánál. Ráadásul a meggyilkolt családapa épp gyerekkocsit pakolt be az autóba – számol be a szerb Blic.
Bűntársa, Alan Cigler négy évet kapott, mert segítette Dért a szökésben.
Dér Csaba akkoriban a szerb sajtóba a „Mosolygós gyilkos” jelzővel került be, ugyanis egy köztéri kamera megörökítette, hogy széles mosollyal az arcán lőtte le a gyerekkocsit az autója csomagtartójába pakoló áldozatot.
Dér Csabát 2018 óta Magyarországon tartják fogva. A Fővárosi Törvényszék idén márciusban elsőfokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Dért, aki a vád szerint Amszterdamban és Budapesten végzett áldozataival. Az elsőfokú ítélet szerint legkorábban 40 év múlva szabadulhat.
A vád szerint korábban egy forgalmas amszterdami étteremben megölt egy horvát maffiózót, aki a holland rendőrség besúgója volt. Ezt a bűncselekményt, bár elismeri, állítja, hogy önvédelem volt.
Magyarországon, 2018 szeptemberében V. Lászlónak 11 kiló kokaint kínált eladásra. A Pólus center melletti erdős részen találkoztak, ám Dér a drog helyett a kokainhoz hasonlóra csomagolt édesítőszert vitt magával.
Az áldozat az árut megkóstolta, mielőtt fizetett volna, ekkor azonban tarkón lőtték 40 centiről. A testét a Szilas-patakba rejtették, ott talált rá másnap egy kutyasétáltató.
Dér Csaba a gyilkosságot előbb bevallotta, majd miután az ügye Magyarországra került, a vallomását visszavonta, és azóta is következetesen tagadja. Azt mondta, hogy csak taktikai okokból ismerte el az emberölést, mivel a célja az volt, hogy Budapesten tárgyalják az ügyét.
Dér Csaba azzal is bekerült a hírekbe, hogy a börtönben összeverte cellatársát, a soroksári futónő feltételezett gyilkosát, R. Szilvesztert.
Dér azonnal kérte, hogy vigyék el a cellájából R.-t, mert ő gyűlöli a nőgyilkosokat és össze fogja verni a soroksári futónő meggyilkolásával vádolt férfit.
Ígéretét betartotta.