Elballagott a bécsi mobilsuli

2021.07.30. 10:32

Egyre több helyről érkezik a figyelmeztetés, hogy hamarosan kezdődik az iskola. Ezt a fajta korai becsengetést a gyerekek vakáció előtt egy hónappal nem szeretik hallani, de az előkészületekre ettől még szükség van. 

Az osztrák fővárosban sem tétlenkednek, Bécsben épp Monti költöztetése zajlik. „Monti” - a mobil iskolaépület - az osztrák főváros egyik válasza az iskolai férőhelyek iránti folyamatosan növekvő igényre. A rendhagyó iskola két év után Ottakringből Floridsdorfba költözik, hogy a helyi gyerekek szolgálatába álljon. A mobilsuli kis energiabefektetéssel bárhogy bővíthető és alakítható.

A „Monti” egy olyan mobil, többször használatos és bővíthető iskolaépület, amely a mindenkori férőhelyek számát hivatott növelni és moduláris szerkezetének köszönhetően kis változtatással és energiabefektetéssel bárhol bevethető. Először az Ottakringben található Montleartstraßén vetették be – innen ered a neve is –, ahonnan kétéves működés után most új helyre, a floridsdorfi Franklinstraßéra vándorol.

A Monti már első turnéállomásán is kielégítette a modern iskolával szemben támasztott elvárásokat. Hat világos osztálytermével, összefüggő szabad területekkel és kombinált pihenőkkel rendelkezett, ezen kívül volt benne tanári szoba, elsősegély-helyiség, gardrób, tárolók és gondnoki szoba is.

Floridsdorfban, ahol a Mengergassei Általános Iskola ötödik osztályának ad majd helyet, az egésznapos gyermekfelügyelethez konyhával és étkezővel egészítik ki, az energetikai önellátás jegyében pedig napelemeket szerelnek a tetőre. Mivel a kerületben hatalmas igény van szabad iskolai férőhelyekre, a Monti előreláthatólag öt évig marad új helyén, ezután pedig igény szerint újra átalakítható.

Bécsben folyamatosan növekszik az iskolai férőhelyek iránti igény. A városvezetés ennek különböző lépésekkel igyekszik eleget tenni – új iskolák épülnek, a meglévőket pedig bővítik. Emellett azonban alternatív módszerekre is szükség van, így született meg a Monti is. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek

Szerinte muszáj következetesnek lenni.

március 1., 20:53

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani

Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.

március 1., 17:02

  • Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota

A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.

március 1., 21:26

  • Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet

Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.

március 1., 18:00

  • Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik

Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.

március 1., 19:50

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

1 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

5 órája

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

9 órája

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni

Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.

március 1., 07:51

  • Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne

A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.

március 2., 07:12

  • Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul

Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.

március 1., 06:36

  • Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót

A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.

március 1., 06:41

  • Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen

Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.

március 1., 12:38

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

41 perce

  • Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor

A produkciós cég még fizetett is a családnak.

március 1., 10:05

  • Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről

Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.

március 1., 11:45

  • Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél

A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.

március 1., 14:47

  • Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író

Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.

március 1., 15:56

  • Külföld
Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa

Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa

Az egyházfő állapota továbbra is instabil.

március 1., 14:21

  • Külföld
Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával

Európa az Egyesült Államok nélkül semmit sem tud kezdeni Ukrajnával

Rendkívül sok katonára volna szükség a béke fenntartásához.

március 1., 15:55

  • Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.

2 órája

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.

7 perce