Szivárványgyermekkel várandós Boris Johnson felesége

2021.07.31. 20:04
Ismét várandós Boris Johnson felesége, Carrie Johnson.

A párnak tavaly április már született egy gyermeke, aki a Wilfred nevet kapta.

Kapcsolódó
Megszületett Boris Johnson brit miniszterelnök fia

Megszületett Boris Johnson brit miniszterelnök fia

Johnson ezen a héten állt újra munkába, miután felépült koronavírus-fertőzéséből.

Carrie Johnson (leánykori nevén: Symonds) hónapokkal később ismét teherbe esett, azzal a magzattal azonban idén év elején elvetélt. Most bejelentette, hogy ismét terhes, aminek nagyon örül, és „egy áldásnak érzi”, ugyanakkor a vetélés miatt nagyon ideges is. 

Reméljük, hogy idén karácsonykor megérkezik a szivárványgyermekünk

írta Carrie Johnson (szivárványgyermeknek azt az újszülöttet szokás nevezni, aki egy elvetélt vagy halva született magzat után érkezik). 

Boris Johnson egyébként nem is olyan régen, idén májusban vette feleségül 33 éves barátnőjét, teljes titoktartás mellett. 

Kapcsolódó
Titokban feleségül vette a barátnőjét Boris Johnson brit miniszterelnök

Titokban feleségül vette a barátnőjét Boris Johnson brit miniszterelnök

Az 56 éves kormányfőnek ez a harmadik házassága.

Boris Johnsonnak egyébként ez már a hetedik vagy nyolcadik gyermeke lehet majd.

Második feleségétől, Marina Wheelertől négy gyermeke született. Ezenkívül 2009-ben egy házasságon kívüli kapcsolatból született egy lánya, valamint a brit sajtó hivatalosan meg nem erősített, de nem is cáfolt értesülései szerint van egy másik gyermeke is „balkézről”.

Érdekesség, hogy brit kormányfőknek viszonylag ritkán születik gyermekük: Boris Johnson csupán a negyedik olyan brit miniszterelnök, aki még hivatalában részesülhetett a gyermekáldás örömeiben. Első ízben John Russellnek született miniszterelnökként  gyermeke  1848-ban, utána viszont ezt az eredményt másfél évszázadig egyik brit kormányfő sem tudta megismételni. A jeget végül Tony Blair törte meg, utána pedig David Cameronnak is összejött a gyermek miniszterelnökként.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Vlagyimir Putyin ellenfelei még külföldön is egymást marják

Vlagyimir Putyin ellenfelei még külföldön is egymást marják

Jól sikerült az ellenzék megosztása. Alekszej Navalnij halála után nehezen találnak közös nevezőt.

február 24., 13:54

  • Külföld
Elon Musk elhagyta a kisfiát, ízekre szedik a techmilliárdost a világhálón

Elon Musk elhagyta a kisfiát, ízekre szedik a techmilliárdost a világhálón

Többek szerint aggasztó látni az apai ösztönei hiányát.

február 24., 17:50

  • Külföld
Ukrán katona az Indexnek: Remélem, a magyaroknak sohasem kell átélnie azt, amit nekünk

Ukrán katona az Indexnek: Remélem, a magyaroknak sohasem kell átélnie azt, amit nekünk

A matematikusból lett tüzér elárulta, milyen érzés civilként először a fronton lenni, és mi az egyetlen lehetőség.

február 24., 17:43

  • Külföld
Elon Musk bekeményített, 48 órát adott a szövetségi dolgozóknak

Elon Musk bekeményített, 48 órát adott a szövetségi dolgozóknak

Visszaszámlálás indul!

február 24., 15:18

  • Külföld
2002 óta először hatoltak be izraeli tankok Ciszjordániába

2002 óta először hatoltak be izraeli tankok Ciszjordániába

A térséget továbbra is a palesztin hatóságok vezetik, de hosszú katonai jelenlétre számíthatnak.

február 24., 17:06

  • Külföld
Évekig tartó huzavona ért véget, elindult Magyarországra Ukrajna újdonsült nagykövete

Évekig tartó huzavona ért véget, elindult Magyarországra Ukrajna újdonsült nagykövete

Sándor Fegyir elárulta, mik lesznek a prioritásai a diplomáciai szerepben.

február 24., 16:04

  • Külföld
Kiderült, mi okozta a Skóciában eltűnt magyar ikerpár halálát

Kiderült, mi okozta a Skóciában eltűnt magyar ikerpár halálát

A két nőnek még január 7-én veszett nyoma.

február 24., 14:32

  • Külföld
Ilyen pozíciót még nem töltött be magyar politikus, de most megtört a jég

Ilyen pozíciót még nem töltött be magyar politikus, de most megtört a jég

A megválasztott elnök az Indexnek árult el részleteket a döntés hátteréről.

február 24., 17:28

  • Címlapon
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

tegnap, 13:22

  • Címlapon
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

tegnap, 17:47

  • Címlapon
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

tegnap, 20:00

  • Címlapon
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.

tegnap, 20:19

  • Külföld
Elon Musk a német választás után most Orbán Viktorék spanyol szövetségesére tereli a figyelmet

Elon Musk a német választás után most Orbán Viktorék spanyol szövetségesére tereli a figyelmet

A techmilliárdos elmondta, hogy szerinte ki nyeri a következő választást.

február 24., 18:46

  • Külföld
Már három éve tart az orosz–ukrán háború: „Csak por és törmelék maradt az életünkből”

Már három éve tart az orosz–ukrán háború: „Csak por és törmelék maradt az életünkből”

Az Index egy kárpátaljai menekülttáborban járt, ahol az intézményvezetővel és a menekültekkel beszélgettünk.

február 24., 12:47

  • Külföld
Villámháborúnak indult, politikai hullarablással végződhet az Ukrajna elleni invázió

Villámháborúnak indult, politikai hullarablással végződhet az Ukrajna elleni invázió

Három éve kezdődött az orosz–ukrán háború. Szakértőkkel elemeztük, hol tart most a konfliktus, és mikor lehet béke.

február 24., 18:59

  • Külföld
Vasárnap jobbra tolódott egész Németország, aminek a politikai közép látta a kárát

Vasárnap jobbra tolódott egész Németország, aminek a politikai közép látta a kárát

Olaf Scholz után ismét egy konzervatív kancellárja lesz Németországnak.

február 24., 06:21

  • Külföld
Hatalmas lángok csaptak fel egy manchesteri ipari parkban

Hatalmas lángok csaptak fel egy manchesteri ipari parkban

Személyi sérülés nem történt, de több családot evakuálni kellett a füst miatt.

február 24., 06:38

  • Külföld
A Mi Hazánk elnöke Weidellel és Chrupallával várta az AfD rekorderedményét

A Mi Hazánk elnöke Weidellel és Chrupallával várta az AfD rekorderedményét

Toroczkai László kemény üzenetet küldött a Fidesznek.

február 24., 07:51

  • Külföld
Orbán Viktor gratulált a német választásokhoz, de nem Friedrich Merzéknek

Orbán Viktor gratulált a német választásokhoz, de nem Friedrich Merzéknek

A miniszterelnök szerint a németek változást akarnak.

február 24., 11:27

  • Külföld
Prőhle Gergely: A nyugatnémet politikai elit mindenütt az ébredező náci fenevadat keresi

Prőhle Gergely: A nyugatnémet politikai elit mindenütt az ébredező náci fenevadat keresi

Magyarország és a CDU viszonya az eddigieknél mindenképpen jobb lesz a szakértő szerint.

február 24., 10:45

  • Címlapon
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

tegnap, 19:09

  • Külföld
Tömeges leépítés kezdődött az amerikai kormányszervnél, amelyet Orbán Viktor is bírál

Tömeges leépítés kezdődött az amerikai kormányszervnél, amelyet Orbán Viktor is bírál

A szervezetnek korábban 10 ezer alkalmazottja volt világszerte.

február 24., 07:21

  • Címlapon
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

tegnap, 17:22

  • Külföld
Podcaststúdióból a Szövetségi Nyomozóirodába: Donald Trump megnevezte az FBI új igazgatóhelyettesét

Podcaststúdióból a Szövetségi Nyomozóirodába: Donald Trump megnevezte az FBI új igazgatóhelyettesét

Dan Bonginót korábban a Twitter és a YouTube is letiltotta összeesküvés-elméletek terjesztése miatt.

február 24., 09:17

  • Külföld
Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Továbbra sem számoltak be javulásról.

február 24., 09:22

  • Külföld
Rengeteg japán telepedik le Párizsban, az afrikaiak már más településeket választanak

Rengeteg japán telepedik le Párizsban, az afrikaiak már más településeket választanak

Csökkenő tendenciát mutat a francia fővárosba érkező külföldiek száma.

február 24., 10:12

  • Külföld
Sok embert, többségében nőket gyilkoltak meg fegyveresek Mexikóban

Sok embert, többségében nőket gyilkoltak meg fegyveresek Mexikóban

Az egyik kartell bérgyilkosát letartóztatták a hatóságok.

február 24., 12:14