Az EP elnöke azt akarja, hogy az afgán menekülteket egyenlően osszák el az EU-tagországok között

2021.08.18. 20:25

A Európai Bizottságnak kell irányítania azt a folyamatot, amelyben az Európai Unó tagországai között egyenlő arányban osztják el azokat az afgán menekülteket, akik a tálib hatalomátvétel miatt döntöttek a hazájuk elhagyásáról – idézi a Politico, mit mondott Davbid Sassoli, az Európai Parlament elnöke szerdán Litvániában tett látogatásán.

A politikus úgy vélte, az afgán menekültek az Európa felé tartó útvonalat fogják előnyben részesíteni, a szervezetnek pedig ki kell nyilvánítani, hogy tiszteletben tartja az erkölcsi normákat. Azt hiszem, ezt gyorsan el is lehet intézni – fűzte hozzá

Hangvétele – jegyzi meg a Politico – sokkal engedékenyebb volt, mint korábban például Emmanuel Macron francia elnöké, aki korábban befogadás helyett arról beszélt, hogy az Európai Uniónak meg kell védenie magát a rendkívüli migrációs hullámokkal szemben, és hogy az európai kontinens nem viselheti egyedül az afgán helyzet terhét. Eközben Armin Laschet, a Németországban kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltje arról beszélt, hogy „2015 nem ismétlődhet meg”, ráadásául – fűzhetjük hozzá – David Sassoli ötletétől magyar kormányzati körök sem lesznek elragadtatva. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn azt mondta„nem fogadják el” azokat a kezdeményezéseket, hogy Magyarország is korlátlanul fogadjon be bárkit, aki Afganisztánt ezekben a nehéz napokban el akarja hagyni.

Kapcsolódó
Megszólalt a magyar külügy, nem fogadunk be afgán menekülteket

Megszólalt a magyar külügy, nem fogadunk be afgán menekülteket

Magyar Levente parlamenti államtitkár szerint újabb migrációs hullámra kell felkészülni.

Kedden az Egyesült Királyság jelezte, hogy befogad ötezer afgán állampolgárt egy olyan program keretében, amely nők letelepítését részesíti előnyben.