Afganisztánban szolgáló zsoldos: Itt átállsz, elmenekülsz vagy belehalsz

Kisportolt férfi érkezik az étterembe. Sosem láttam, de egyből kiszúrható, hiszen a közelében mindenki tornából felmentettnek tűnik, beleértve magamat is. Több klasszikus konfliktuszónában dolgozott, legutóbb Afganisztánban. Itt egy évet töltött, aminek minden percét élvezte, ezért nem zárja ki azt sem, hogy visszamegy oda, ha a körülmények engedik.

Meséljen először arról, hogy milyen lépcsőkön keresztül vezetett az út Afganisztánba.

Sok évnyi sportolás után adott volt, hogy rendőr vagy katona legyek, aztán fegyveres testületnél kötöttem ki és a közeg teljesen beszippantott: a fegyverek, a katonák, a fegyelmezettség, az, hogy világosan megmondják, mit csinálj. Katonának és rendőrnek lenni, azt gondolom, a világ legkönnyebb dolga, megmondják a feladatot, amit bizonyos kereteken belül végre kell hajtanod. Én így érzem jól magam, úgyhogy ez lett a természetes közegem.

Mi jött a fegyveres testület után?

Az afgán külszolgálatot megelőzően egy követségen dolgoztam, ahol a felsővezetés kíséretét láttam el és annak biztonságát szavatoltam. Afganisztánban PMC voltam (Private Military Contractor). Katonai magánvállalaton keresztül jutottam ide. Ezek a cégek olyan szolgáltatásokat nyújtanak, mint a kiképzés, a hírszerzés egyes feladatai, a logisztika és/vagy a konfliktuszónán belüli biztonság garantálása. Amikor jött a lehetőség, hogy Afganisztánban dolgozzak, egy év fizetés nélküli szabadságra mentem és elvállaltam a kiküldetést.

Segítsen megérteni, miért vágyik valaki Afganisztába?

Abban a közegben, ahol én dolgozom Afganisztánban szolgálni a külszolgálatok csúcsa, én pedig karrierista beállítottságú vagyok. Nem az adrenalin motivált, hanem a saját határaim átlépése. Mindent ugyanis, amit ebben a konfliktuszónában megtanulhatsz a szakmáról, a legtöbb, mi kapható.

Volt hasonló terepen korábban?

Igen, öt évig.

Amikor kiderült, hogy Afganisztánban fog szolgálni egy évet és a holland követséget védi majd, mi volt az első gondolata?

Eufóriát éreztem, de szorongást is, hogy hogyan mondom el a feleségemnek.  A következő emlékem a landolás és, hogy jöttek értünk páncélos autóval. Akkor éreztem úgy, hogy megérkeztem.

Mit tudott az országról?

Voltak kint barátaim, tehát nem volt teljesen ismeretlen. Afganisztán 1900 méter magasan fekszik, a természet kopár, az európai szemnek szokatlan, az összkép középkori hangulatú, egy európai nem érzi ott jól magát. A lakosok a HACCP szabályokról sosem hallottak, félbevágott állatokkal szembesülsz mindenhol, melyeken legyek mászkálnak, az országban nincs csatorna, ha esik az eső, mindent beborít a porral vegyített sár. Tudtam, hogy ott nincs olyan, hogy szabadidőnkben kimegyünk a városba és sétálgatunk, kerékpározgatunk. Ott a közlekedési minimum a teljes felfegyverkezés, a golyóálló mellény és a páncélos autó. Nem tudod ugyanis, hogy ki a tálib, ki van veled, ki az ellenség, mert mindenki teljesen egyforma.

Mi volt az első eligazítás legfontosabb mondata?

Az, hogy kalkulálj azzal, hogy az afgán, ha fegyvert látsz a kezében visszafordul, és utánad lő. Nem tudhatod ugyanis, hogy mikor érzi azt, hogy Allah nevében lelő, vagy magával együtt felrobbant. A túlnyomó részük nem azért lesz öngyilkos merénylő, mert annyira hisz ebben az egészben, hanem azért, mert teljesen kilátástalan az élete, kevés a fizetése, és van egy ígérete a hetvenkét szűzről, akik a mennyországban várják, ha hősi halált hal. Nem mellesleg, ha véghez viszi a merényletet, ellátják a családját. Van, akinek nincs más választása. Öngyilkos merénylőt akció közben láttam szétszakadni, de ezzel együtt kell élni, ezek ott a mindennapok.

A tálibok hatalomátvétele felett érzett örömüket egy vidámparkban dodzsemezéssel és körhintázással ünnepelték. Erre muszáj magyarázatot adnia.

Nézze, mit vár olyasvalakiktől, akik 20 éve a hegyekben, barlangokban élnek, döglött állatokat esznek, teljes illegalitásban élnek, majd lejönnek a városokba? Megnyílt előttük a világ, amiért harcoltak, az az övék lett, a németek, a britek, az amerikaiak mind eltűntek. Oda mennek, ahova akarnak, kipróbálnak mindent, amit azelőtt sosem. Azt gondolom, ők nem fognak tudni mit kezdeni ezzel a fene nagy szabadsággal, hiszen nekik eddig mindig megmondták, mit tegyenek. Ebből a közeljövőben komoly bajok lesznek, hiszen ez a beláthatatlan szabadság óriási pszichés teherként nehezedik majd rájuk.

Mi lesz a nőkkel?

Innentől Allah mondja meg, mi történik az országban, és ő azt mondja, nem tanulhatnak, csak 8 éves korukig, hogy elolvashassák, mi van a tejesdobozon, mert az jól jön a főzéshez. De 8-9 évesen nekik már a szülésre kell felkészülniük, ami 10-11 évesen meg is történik. A férfiak sem sokkal tanultabbak. Egy 6-8 éve kint szolgáló ismerősöm megmutatta nekik mobilon a Prodigy Firestarter című számát és szaladgáltak körbe a telefonnal, hogy az ördög létezik. Az oktatás tehát marginális kérdés, az ország fő terménye a mák, a világ herointermelésének 80 százalékát az itt termett növény fedezi. A férfiak főleg katonák, akik a tartományi rendszereken belül működő hadurak szolgálatában állnak. Van olyan hadúr, akinek többszázezer katonája van, köztük van olyan, akinek az alapkísérete egy utcára lépés alkalmával 600 zsoldos. A helyi lakosoknak kötelező a szolgálat, nincs ellenkezés, mert különben megölik a családját. A hadurak a máknak köszönhetően dollármilliárdok felett rendelkeznek, mégis igénytelenül, puritánul élnek. A pénz javát fegyverkezésre, zsoldra, a nála szolgáló családok eltartására megy el.

Van, amit máig nem ért a kintléte alatt?

Sokat gondolkodtam azon, miért éri meg Hollandiának egy ilyen országban méregdrágán képviseletet működtetnie. Csak egy példa, páncélos autót napi 500 dollárért lehet bérelni kint egy élelmes helyi vállalkozótól, ebből csak a követség 11 darabot bérelt naponta és ez csupán egyetlen költségtétel.

Mit csinált a követségen?

Objektumot védtem, de személyvédelmi feladatokat is elláttam, ezért főleg autóból ugyan, de láthattam a mindennapi életet. Ismerek persze olyanokat is, akik  5-6 évet szolgáltak kint úgy, hogy egy lépést nem tettek a követségen túl. Másfél hektárra be voltak zárva, dolgoztak, aludtak, edzettek és ennyi, nem lehettek betegek, fáradtak, mert ezek a szolgálatba nem férnek bele.

Menyit lehet ezzel keresni?

Párezer dollárt havonta.

Mikor jött rá, hogy kezd forró lenni a lába alatt a talaj?

Amikor Trump belengette, hogy itt a vége, tehát tavaly év vége felé. Kintlétem alatt láttam megfeleződni az amerikaiak számát, ami baljós jel volt. Amikor áprilisban leültünk tárgyalni a hollandokkal, mi lesz, ha beüt a krach, mi az evakuációs terv, a menekülési útvonal, az derült ki, hogy ők beülnek a kocsikba, felülnek a repülőre és hazamennek, de a magyarok nincsenek benne a menekítési tervben, ezért is voltak a kint reked magyar kollégáim egészen tegnapig kint. Mondhatjuk azt, hogy rendesek voltak, mert adtak négy autót, oldjátok meg, de abban se egy GPS, se egy térkép, se semmi nem volt. Én jártam a repülőtérre, ment volna fejből is az útvonal, de, aki objektumot védett, fogalma sem lehetett arról, merre induljon, ott nincs olyan, hogy letekered az ablakot és megkérdezel valakit a célbajutás mikéntjéről. Amikor ez világos lett, páran összebeszéltünk, ha ez a helyzet, hogy hagynak minket meghalni, nincs értelme maradni, így három hét után hazajöttem, ennek pár hete.

Akik maradtak, miért döntöttek úgy?

Talán a pénzért, illetve akik lehúznak ilyen helyen 6-8 évet, a privát életben nem találják a helyüket. Ez minden baj okozója. A mindennapi élet és a mindennapi problémák nem nekik, nem nekünk való.

Mit csinál a jövőben?

Ősztől nyugalmasabb terepen teljesítek szolgálatot tripla pénzért, de ehhez kellett egy év Afganisztánban, hogy innen majd háromszor annyit vihessek haza, Afganisztánt tehát felfoghatjuk befektetésnek is.

A kint rekedtekkel az utolsó pillanatig tartotta a kapcsolatot. Mit mondanak ők, hogy látták a hatalomátvételt?

Valahogy így: Á, ti vagytok a tálibok? Tessék, itt a fegyverem, öt éve képeznek ki az amerikaiak, de átállok.

Sokan átállnak a lakosságból?

Mindenki. Három sorsot kell látni: aki átáll, aki elmenekül és, aki ebbe belehal.

Mit tudott a kollégái lelki állapotáról a kritikus időszakban?

Szombattól kedd estig nagyon rázós volt a helyzet. Az elején nem érezték, mert hitegették őket a hollandok, hogy menjenek szállodába, majd odaküldenek értük valakiket, de nem lehetett elérni senkit. Kedden már azt mondták: „kihátráltak mögülünk, itt halunk meg”. Jelenleg Frankfurtban várják a hazaérkezésüket.

A menekültek bele tudnak simulni a demokráciába?

Nem. Képzelje el, hogy egy idegen kultúrában, ahol az embereknek eddig mindig megmondták, mit tehetnek, egyszer csak rájuk nehezedik a szabadság. Ezzel nem tudnak mit kezdeni. Egyetértek azzal, hogy ne engedjük be őket az országba, mert amíg nem látja valaki, hogy élnek ők, addig elképzelni sem tudja.

Mi az a három dolog, amit pozitívumként élt meg a kiküldetése alatt?

Jól mutat az önéletrajzomban az itt töltött év, szerettem a kinti képzéseket és magát a tapasztalást. A szakma csúcsát megjártam, végigdolgoztam a szerződésem, nem adtam fel, kitöltöttem a szolgálati időm, igaz, nem hosszabbítottam. 

A tálibok megüzent puhulásáról mi a véleménye?

Az, hogy kutyából nem lesz szalonna.

Ön szerint mi az egész hatalomátvétel üzenete a világnak?

Számomra az, hogy a tálibok fejletlen technikával, ütött-kopott Kalasnyikovokkal elüldözték az országból a világ legfejlettebb hadseregét, az amerikaiakat. Ez elgondolkodtató.

Mi az álomterepe jelenleg szolgálat szempontjából?

Líbia, Szíria, de nem kizárt, ha a követségek visszamennek Afganisztánba, ez esetben lehet, hogy visszamegyek, mert személyzetre mindig szükség van.

(Borítókép: amerikai tengerészgyalogosok őrzik a kabuli repteret 2021. augusztus 15-én. Us Marines / Reuters)