Jogerősen elítélték gyermekpornográfiáért, mégis polgármester maradhat a pedofil férfi

2021.08.19. 12:21

Romániában véget ért a huzavona a Prahova megyei Şotrile község volt polgármesterének ügyében, akinek új mandátuma igazolását több ízben is megtagadták a bíróságok. A legújabb, immár jogerős döntés értelmében elítélt férfi továbbra is vezetheti a települést.

Bogdan Davidescu két mandátumon keresztül vezette a PSD színeiben a települést, a tavaly szeptemberi helyhatósági választásokon pedig függetlenként indult és nyert.

Független indulásának valószínűleg köze lehetett ahhoz, hogy 2019 őszén jogerősen elítélték gyermekpornográfiáért.

Egy év és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A vádirat szerint Davidescu 2016–2017-ben együtt élt egy kiskorúval, a

lány a kapcsolat kezdetén tizenhárom éves volt. Szexuális kapcsolatot viszont a politikus csak azután kezdeményezett és gyakorolt később rendszeresen partnerével, miután a lány betöltötte a tizenhatodik életévét.

A lány anyagilag is függött az idősebb férfitől. 

Mivel a sértett fél megtagadta, hogy továbbra is fenntartsa a kapcsolatot, a gyanúsított elkezdte zsarolni. Azzal fenyegette a kiskorút, hogy ha nem folytatja vele a kapcsolatot, nyilvánosságra hoz róla készült kompromittáló, pornográf jellegű felvételeket, illetve hogy megmutatja ezeket a szüleinek

– írta még annak idején az ügyészség az eljárás kezdetén. 

Davidescu hiába nyert azonban tavaly ősszel is, mandátumát – az ítéletre hivatkozva – nem igazolta az első fokon eljáró bíróság, a fellebbviteli törvényszék pedig helybenhagyta a döntést, azaz a polgármesteri tisztségét nem tudta betölteni.

Mivel a polgármesteri tisztség így üresen maradt, időközi választást írtak ki idén nyáron, amelyet Davidescu szintén megnyert.

Július 16-án viszont a bíróság ismét megtagadta a mandátum igazolását, újfent a gyermekpornográfia miatt kiszabott büntetésre hivatkozva.

A volt polgármester ismét fellebbezett, a másodfokon ténykedő törvényszék kedden helyt adott a keresetének, igazolta a mandátumát, így ismét gyakorolhatja a polgármesteri jogköröket.