Betiltották a zenét Afganisztánban

2021.08.26. 16:01

Ismételten betiltják a zenét az új tálib uralom alatt. Ez a tálibok szóvivője mondta. Zabihullah Mudzsáhid úgy fogalmazott: reméljük, meg tudjuk győzni az embereket, hogy ne hallgassanak ilyesmit.

Kapcsolódó

Afganisztán elesett, a környező országok már fegyverkeznek

Az orosz állami fegyverexportőr, a Roszoboronexport már több megrendelés teljesítésén is dolgozik.

A kilencvenes évek tálib uralma alatt a zene, a televízió és a mozi nagyrészt tilos volt, a szabályok megszegése súlyos következményekkel járt. Az ezredforduló előtti tálib hatalom leváltása után az országban virágzott a zene.

Mudzsáhid arra is kitért, hogy ezek mellett „enyhíteni” is fognak a szabályokon: a nőknek például nem kell férfi kísérő, ha három napnál rövidebb útra mennek, írta a Telex.

A szóvivő korábban arról is beszélt, hogy a dolgozó nőknek nem kellene az utcákon járniuk, mert nincsenek biztonságban a tálib fegyveresek között. Mint fogalmazott, a nőknek nem kellene dolgozni járni, mert ha veszélybe kerülnek, az rossz fényt vet rájuk a nemzetközi közönség előtt.