
További Külföld cikkek
- Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
- Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság
- Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót
- Két belügyminiszter is terrorfenyegetés miatt mondta le damaszkuszi útját
- A gyerekek állították, hogy szörny van az ágy alatt, és tényleg ott volt valaki
A belarusz határtól 5 kilométerre fekvő, mezőkkel és erdőkkel körülvett, romos házakból álló kis litván falu, Vydeniai aligha nevezhető az Európai Unió kapujának.
A csupán 400 lakosú település központjában lévő, viharvert fémkerítéssel körülvett, elhagyatott iskolában élő mintegy 150 ember mégis ennek tartja. Ők is ahhoz a menedékkérő hullámhoz tartoznak, ami a belarusz vezető miatt érkezett Litvániába. Aljakszandr Lukasenka arra bátorította az embereket, hogy a Közel-Keletről repüljenek Minszkbe, majd lépjék át a litván, lett vagy lengyel határt, és kérjenek menedéket az unióban.
Lengyelország kerítést épít a belarusz határra
Szerintük a minszki kormány tervelte ki és szervezi a migrációs válságot.
A Belarusszal szomszédos uniós tagállamok megerősítették határaikat, és készek az illegális bevándorlók visszafordítására. Így reagálnak az unió tisztviselői által hibridnek nevezett háborúra, amit Lukasenka a Belarusz Köztársasággal szemben bevezetett szankciók megtorlásaként indított.
Az EU szerint Lukasenka embereket használ fegyverként az unió ellen
Ezért az unió keményen fellép az illegális bevándorlás ellen, még ha a menedékkérők bele pusztulnak is.
A térségben megjelent illegális bevándorlók „részei Lukasenka Lengyelország, Litvánia és Lettország elleni agressziójának, amelynek végső célja az EU destabilizálása” – jelentette ki a minap Ylva Johansson uniós belügyi biztos.
Senkit sem fogadnak tárt karokkal
Litvánia jegyeket és 300 eurós zsebpénzt kínál a menekülteknek, ha hajlandóak hazamenni. Nem sokan élnek az ajánlattal.
„Akkor se mennék vissza, ha többet kínálnának. Ez a végleges döntésem” – idézett a Politico egy 16 éves eritreai fiatalembert. „A barátaim a szemem láttára haltak meg. Hogyan mehetnék vissza oda, ahol meg akarnak ölni?” – kesergett Aman Mehari.
Eritreából Etiópiába kényszerült menekülni, majd diáknak álcázva Belaruszba repült, hogy elkerülje a besorozást a polgárháborúba.
„A bevándorlási hivatalnokok azt mondták, ha elutasítják a menedékkérelmünket, Litvánia erőszakkal hazaküld minket” – panaszolta Mehari. „Ebben az esetben öt-hat év börtön vár rám. Az ötéves büntetést nem élem túl. A börtönben megverik az embert, nem adnak elég ételt.”
Litvánia azonban vonakodik jóváhagyni a menedékkérelmeket.
Az év eleje óta belaruszból érkezett 4000 menekült alig fele tudott igazolt menedékkérelmet benyújtani. Hozzávetőleg 200 ilyen kérelmet már elutasítottak – közölte a litván belügyminiszter-helyettes.
„A mesterségesen gerjesztett, illegális migrációs hullámból eddig senki sem kapott menedékjogot” – nyilatkozta Arnoldas Abramavičius a Politicónak.
„Afganisztánból azonban 83 olyan személy érkezett május végén és június elején, amikor az ország még nem került tálib uralom alá. A közelmúlt eseményei után ők valószínűleg menekültstátuszt kapnak” – tette hozzá a belügyminiszter-helyettes.
Ez rossz hír a vydeniai, jobbára afrikai illegális bevándorlók számára.
„Én azért menekültem el Guineából, mert két hónapig börtönbe zártak. Ha visszatérek, újra be fognak börtönözni” – érvelt a 19 éves Berry Umar, aki szerint ottani börtönbüntetésének politikai háttere volt.
Nem sok illegális bevándorló fog megbékélni az önkéntes hazatéréssel. Inkább tovább utaznának az EU nyugati országaiba, jóllehet az európai szabályozás szerint a menedékkérelmet Litvániában kell benyújtaniuk – mondta a körülményekről a litván határszolgálat vezetője.
A menekülteket általában félrevezeti a szervező, a Lukasenka-rezsim, amely eszközként és fegyverként használja őket, hogy nyomást gyakoroljon az EU-ra – mondta Rustamas Liubajevas. „Az átvert emberek tényleg azt hiszik, hogy egy-két nap elteltével folytathatják az útjukat.”
Vészhelyzet a határon
Lengyelország vészhelyzetet hirdetett a határon. Erre 1981 óta, még a kommunista uralomban elrendelt statárium óta nem volt példa.
Poland aims to introduce a state of emergency on its border with Belarus to stop illegal migrants.
— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) September 1, 2021
It's the first such measure since the 1981 declaration of martial law — still under communist rule. https://t.co/7uys6SvEzJ
A szigorított határellenőrzésnek megvan az eredménye.
Litvánia augusztus elején engedélyezte a határőröknek, hogy az illegális bevándorlók zömét visszatereljék Belaruszba. Azóta alig nyolcvan menekülőt tartóztattak fel, holott egy hónappal korábban Litvánia még rekordszámú, 2900 érkezőt regisztrált.
Miután a beáramlás csökken, a kormány a már az országban tartózkodókra fókuszál. Sokan közülük még mindig a kapkodva épített sátortáborokban, elhagyott iskolaépületekben és más vidéki ideiglenes menedékhelyeken élnek.
„A migrációs ellenőrzési rendszerünk, menekültügyi eljárásaink és elszállásolási kapacitásunk nem volt felkészülve egy ilyen áradatra” – mondta Liubajevas.
Az elmúlt két hétben a bevándorlási hivatalnokok látogatták a menekültszállásokat, hogy összegyűjtsék a személyes, illetve feldolgozzák a biometrikus adatokat. Kivételes esetekben elfogadták a menedékkérelmeket, jobbára azonban megkísérelték meggyőzni a boldogulásukat keresőket, hogy fogadják el a hazatérési ajánlatot.
A Litvánia által felkínált 300 euró azonban „nem igazán vethető össze” azzal az összeggel, amit a ezek az emberek már elköltöttek arra, hogy Minszkbe repüljenek, majd onnan tovább utazzanak Litvániába – hangoztatta Liubajevas.
A határozott litván, a lett és a lengyel fellépés valószínűleg megnehezíti az illegális bevándorlást Belaruszból, a Minszkkel fennálló feszültségek azonban vélhetően nem fognak egyhamar enyhülni.
Litvániának „szem előtt kell tartania” a közelgő nagyszabású orosz-belarusz Zapad hadgyakorlatot, amit szeptemberre terveznek fehérorosz területen – figyelmeztetett a litván határszolgálat vezetője.
„Az ilyen hadgyakorlatok idején általában fokozott aktivitás figyelhető meg a határon. Ez volt a helyzet a 2017-es gyakorlatok idején is – mondta. – És azt sem szabad elfelejteni, hogy az orosz csapatok aktívan részt vesznek ezekben a gyakorlatokban.”
Lukasenka 1994 óta van hatalmon. A tavalyi csalárd elnökválasztást követő tiltakozási hullám dacára a jelét sem mutatja, hogy feladná a harcot.
„Lukasenka mindig fenyegetést jelent” – mondta a helyettes belügyminiszter. „Az európai társadalom számára a legjobb megoldás a demokrácia a Belarusz Köztársaságban. Ez kulcsfontosságú” – tette hozzá Abramavičius.
(Borítókép: Menekültek a Vydeniai nevű faluban található menekülttáborban 2021. július 29-én. Fotó: Paulius Peleckis / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
2 órája
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában
Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.
március 20., 17:42
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
2 órája
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
3 órája
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”
Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.
március 20., 17:59
- Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit
A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.
március 20., 17:55
- Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában
Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.
március 20., 11:37
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
7 órája
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt
Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.
március 20., 10:01
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
8 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt
A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.
március 20., 14:57
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
5 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában
Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.
március 20., 13:20
- Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben
Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.
március 20., 15:42
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
4 órája
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40