Nem akarnak országegyesítést a beloruszok és az oroszok sem

Belarusz és Oroszország uniója a finishez érkezett – írja az Economist egy belarusz tisztviselő kijelentésére hivatkozva. Még 1999 decemberében Aljakszandr Lukasenka elnök olyan egyezményt írt alá Oroszországgal, amelynek eredményeként, egy harmincpontos folyamat végén unió jön létre a két állam között.

2019-ben Vlagyimir Putyin orosz elnök a Belarusznak nyújtott energiatámogatást fölhasználta az együttműködés további mélyítésére, ezzel olyan helyzet elé állította Lukasenkát, hogy az Európa utolsó diktátorának nevezett politikus hatalma és Belarusz gazdasága az energiafüggőség tekintetében is szinte teljes mértékben kiszolgáltatottá tette Oroszországnak.

Ez eddig alapvetően egy kormányközi ügy volt, és valószínűleg ezután sem lesznek szupranacionális szervezetek

– nyilatkozta az Indexnek Deák András György, az NKE Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet Oroszország-kutatója. Deák hozzátette, a gáz és az olaj adóztatása volt eddig a fő probléma, az integrációval pedig a belső piac további mélyítését szeretnék elérni.

Seremet Sándor, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külsős szakértője szerint az Economistban megjelent cikk ugyan szenzációként kezeli a megállapodást, de ez a folyamat nem új keletű, hiszen már húsz éve zajlik, és több, mint három éve beszélnek arról, hogy célegyenesbe ért az integráció. Ennek oka, hogy ebben az időszakban több ágazati megállapodás is született, amelyek miatt Oroszország és Belarusz integrációja új fázisába érkezett.

A szeptember 9-i sajtótájékoztató alapján nincs szó teljes integrációról

– emeli ki. A 28 ágazati roadmapről szóló megállapodás, amelyről az Index is beszámolt, az egységesített olaj-, gáz-, valamint villamosiparról szól, emellett egységesítenék a mezőgazdaságot és a vámügyeket. Fontos kiemelni, hogy az ipar egységesítése mellett a közös biztonsági tér kialakítása is terítéken volt, amely alapján már kilátásba helyezhető az integráció további mélyítése.

Közös valutáról vagy politikai egyesülésről egyelőre nem lehet beszélni, azonban természetesen nem kizárt az sem, hogy ez valamikor megvalósul.

Azzal kapcsolatban konszenzus van a szakértők között, hogy az orosz–belarusz unió alapvetően gazdasági indíttatású. Deák András György úgy véli, hogy a beloruszok gazdasági javakat akarnak, és hozzáférést az orosz piachoz, míg Putyin saját külpolitikájához szeretne egy biztos szövetségest, lehetőleg minél kevesebbért.

„A teljes egybeolvadást egyik fél sem szeretné. Oroszországnak lenne hat új megyéje, és kérdés, hogy Putyin fölvállalna-e még egy belorusz nemzetiségi problémát” – mutat rá Deák. Ennek van egy olyan oldala is, hogy az Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók miatt Belarusz volt az egyik olyan ország, amelyen keresztül az oroszok fönntartották gazdasági kapcsolataikat több állammal is.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor az oroszok például fegyvert adtak el, azt először elszállították Belaruszba, ott rányomták a belarusz pecsétet, így már nem volt érvényes rá az embargó.

Ez természetesen fordítva is működik,

Ők ezt ugyan többnyire Szerbián keresztül játszották ki, azonban Belaruszban is láttak lehetőséget, ez az egyik oka annak, hogy a külügy nem ítélte el annyira látványosan Lukasenkát a 2020-as elcsalt választások után.

„Így, hogy megingott a hatalma, Lukasenka kiszolgáltatottabb lett az oroszoknak. A 2020-as események előtt azonban egyáltalán nem lehetett orosz bábnak tekinteni, megvolt benne egy bizonyos fokú karakánság” – mondja Deák András György, aki ezzel kapcsolatban azt is kiemeli, hogy a Krím 2014-es annexiója után Lukasenka nem ismerte el az orosz fennhatóságot a félsziget felett, sőt már-már Ukrajna mellé állt az ügyben.

Lukasenkát sokszor tekintjük olyan diktátornak, akinek az országlása alatt a népe elnyomásban él, azonban nem szabad elfelejteni, hogy egy átlagos belarusz lakos viszonylagos posztszovjet jólétben él

– teszi hozzá Seremet Sándor. A szakértő azonban rámutat, hogy ezt nagyrészt orosz pénzből teszi lehetővé a belorusz elnök. Belarusz exportjának csak nagyon kis részét teszi ki a nyersanyag, a többi ipari cikk, amit az orosz piacon tud eladni, továbbá kedvező áron jut hozzá olajhoz és gázhoz.

Mindemellett fontos kiemelni azt is, hogy Belarusz el van adósodva Oroszország felé, és még most is viszonylag nagyobb összegű hitelt akar fölvenni tőlük. Seremet szerint Belarusz helyzetének megértéséhez fontos tisztában lenni azzal, hogy nem tudják azt megcsinálni, mint például Ukrajna, hogy Nyugatra is exportálnak nagy mennyiségű nyersanyagot. Ezáltal a gazdaságuk sokkal inkább kiszolgáltatott az oroszoknak, így a mélyebb integráció Belarusz számára is kényszer.

Lukasenka ezt egyébként meg is említette 2020-ban, hogy amikor bármilyen egyesülésbe be akar lépni egy állam, akkor azt szeretné, hogy minél többet profitáljon belőle, és nem egy olyanba (amilyen a belorusz–orosz viszonyrendszer), ahol folyamatosan újabb feltételekkel kell szembenéznie.

Fontos kérdés az is, hogy a 2020-as események és Lukasenka hatalmának megingása eredményezhet-e állandó orosz katonai jelenlétet az országban. Deák András György ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ugyan nincs szuverén orosz katonai jelenlét Belaruszban, ám van elmozdulás ebben, ugyanis az oroszok már oktatási központokat hoztak létre ott.

ami annak fényében érthető, hogy több más volt szovjet tagköztársaságban működnek már ilyenek.

Azonban ez nem elsősorban Ukrajna ellen irányul, annak ellenére sem, hogy a belorusz határon az oroszok már csak ötven kilométerre lennének Kijevtől.

Ukrajna lerohanásához nem szükséges Belarusz. Másrészt Lukasenka többször leszögezte, hogy az ukrajnai konfliktusba nem fog beleavatkozni és nem támogat semmilyen katonai beavatkozást egyik fél részéről sem. Egy orosz inváziót akár Harkivnál is meg lehetne indítani, amely mindössze 45-50 km-re van az orosz határtól

– mutat rá Seremet, aki szerint a Nyugat 2021 (Zapad 2021) elnevezésű orosz–belorusz hadgyakorlatot sokan katonai show-nak tartják. A hadgyakorlaton összesen kétszázezer katona fog részt venni, ebből azonban csak 12 800 embert ad Belarusz, közülük pedig csupán kétezer-ötszázan oroszok.

A szakértő szerint a régióban zajló hadgyakorlat nem kuriózum, hiszen ezt rendszeresen megtartják. Ugyanakkor a kritikusai közt az egyik legaktívabb Ukrajnában pedig a NATO Sea beeze nevű hadgyakorlata 1997 óta már folyamatos, emellett szeptember végén tartják a NATO-tagállamok az Egyesített Erőfeszítések 2021 nevű hadgyakorlatukat az Oroszország számára stratégiai jelentőségű Fekete-tengeren és Azovi-tengeren.

A szakértő a Nyugat 2021 hadgyakorlathoz még azt is hozzáteszi, hogy hivatalos célja a csapatok közös fellépése a szövetségi állam területi integritásának hathatós védelmére többek között az egyre aktívabb külföldi támogatással rendelkező törvényen kívüli fegyveres alakulatok tevékenységeként kialakuló válsághelyzetben. A szervezők hangsúlyozzák, hogy a hadgyakorlatnak kizárólag védelmi funkciójuk van, azonban ténylegesen

(Borítókép: Lukasenka látogatása Moszkvában 2015. március 3-án. Fotó: Sasha Mordovets / Getty Images)