Már készül a gyerekvakcina, októberben jöhet az oltás

2021.09.10. 11:05 Módosítva: 2021.09.10. 11:08

Nagy reményeket fűznek a BioNTech vezetői a német gyógyszervállalat legújabb készítményéhez. Özlem Türeci és Ugur Sahin a Spiegelnek arról számoltak be, hogy már javában zajlik az 5 és 11 év közötti gyerekeknek szánt, koronavírus elleni védőoltás tesztelése. Bizakodásra ad okot, hogy úgy fogalmaztak: hamarosan közzéteszik az eredményeket és kérelmezik a illetékes hatóságoktól a készítmény engedélyezését a szóban forgó korcsoport számára.

A BioNTech vezetői magabiztosak: már az oltóanyag gyártására készülnek. 

Elmondásuk szerint semmit sem változtattak a hatóanyagon, a felnőttekhez képest egyszerűen kisebb dózist kapnának a gyerekek.

Ennek fényében pedig arra számítanak, hogy

akár már október közepén megkezdhetik a gyerekek oltását Németországban. Mi több, az év végén már engedélyeztetni akarják a fél évesnél idősebb gyerekek oltását is. 

A két orvos hangsúlyozta: még hatvan nap van hátra ahhoz, hogy megelőzzék a „kemény telet”, azaz a lezárásokat és a vonatkozó gazdasági károkat. Éppen ezért arra kértek mindenkit, hogy oltakozzanak, ha eddig még nem tették meg. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

4 órája

  • Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.

1 órája

  • Címlapon
Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A sportoló 54 éves volt.

3 órája

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.

március 2., 21:24

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

2 órája

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

6 órája

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás

Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.

március 2., 12:33

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben

A rendőrség elmagyarázta mi történt.

március 2., 21:09

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

8 órája

  • Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel

A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.

március 2., 15:01

  • Címlapon
Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Az amerikai elnök óriási nyomás alá helyezte északi szomszédját.

2 órája