Kiderült, mihez kellenek a Magyarország által eladott vakcinák
Kedden derült ki, hogy Thaiföld és Vietnám fejenként 400-400 ezer vakcinát vásárol Magyarországtól. A CNN szerint mindkét ország nagy nyitásra készül októberben, vélhetően ezért keresték fel a magyar kormányt vásárlási szándékukkal.
Délkelet-Ázsia országaiban a nyáron a fertőzés gyors terjedése miatt szigorú korlátozásokat voltak kénytelenek bevezetni a járvány ellen, amik a gazdaságot és a turizmust is negatívan érintették. Nemrég azonban a régió több országában –Thaiföldön, Vietnámban, Indonéziában és Malajziában – is úgy döntöttek, hogy elkezdik feloldani a korlátozásokat,
Szakértők szerint azonban az országok még nincsenek készen a nyitásra.
A tudósok azt kifogásolják, hogy átoltottság még nem elég magas ehhez, valamint az oltások jelentős részét a kínai Sinovac vakcinájából adták be, amelynek a hatásossága alacsonyabb a többi koronavírus elleni vakcinához képest.
Vietnám októberben úgy kezdi meg az üdülőhelyek kinyitását, hogy eddig kevesebb mint a lakosság hét százaléka kapta meg mindkét oltást, ami még nagyon messze van a nyájimmunitástól. Thaiföldön ugyancsak októberben nyitják meg a fővárost, Bangkokot, valamint az ország több nagyvárosát a turisták előtt. Itt a lakosság 21 százaléka kapta meg mindkét dózist.
A térségben egyedül Malajziában jelentős mértékű az átoltottság: itt már a lakosság 56 százalékát mindkétszer beoltották. Indonéziában 16 százalék ugyanez az arány. Ezekben az országokban már szeptemberben megkezdték a korlátozások feloldását, és októberben folytatják a folyamatot.