Beütött a járvány, áthelyezik az egyesített szlovákiai magyar magyar párt alakuló ülését

2021.09.24. 16:28

Komárom helyett Somorján, pontosabban a városhoz tartozó Csölösztő településrészben lévő Hotel Kormoránban tartja alakuló közgyűlését október 2-án, szombaton a Szövetség nevű párt, amely az MKP, a Híd és az Összefogás összeolvadásával jön létre – adta hírül a Új Szó

Az Index korábban beszámolt róla, hogy a következő hónap elejére tervezték a szlovákiai egyesült magyar pártok, hogy Komáromban megtartják az alakuló ülésüket, végül ez a koronavírus-járvány korlátozásai miatt mégsem Komáromba lesz.

Az egy évnél is tovább tartó hárompárti egyesülési tárgyalások után az eredeti tervek szerint a komáromi Tiszti pavilonban szervezték volna a Szövetség első kongresszusát, azonban időközben a járás a Covid-automatában (ez sorolja be egészségügyi veszélyeztetettség alapján Szlovákia járásait színkódok szerint) narancssárga besorolást kapott. Ezért a nagyobb létszámú rendezvényekre szigorú korlátozások vonatkoznak,

az alakulóban lévő párt közgyűlésére azonban száznál is több küldöttet és további résztvevőt, újságírót, vendéget, várnak.

Somorja viszont a Dunaszerdahelyi járásban van, amely a Covid-automata szerint október harmadikáig biztosan zöld besorolású, azaz az egyetlen teljesen biztonságosnak tekinthető terület egész Szlovákiában.

Kapcsolódó

Szlovákiában alakulóban az új magyar érdekképviselet

A Szövetség október elején kezdheti meg a működését.