Hedvig
4 °C
15 °C

A magyar Forrest Gump keresztülfutotta Amerikát

2021.09.25. 08:25

Amikor az ikonikus mozifilmben Forrest Gump minden különösebb ok nélkül elhatározta, hogy fut egy kicsit, mert éppen kedve szottyant futni, nos, akkor keresztülszelte az amerikai kontinenst, és Greenbow megyéből elszaladt egészen az óceánig.

Aztán amikor odaért, az jutott eszébe, hogy ha már ilyen messzire jutott, akár meg is fordulhat, és futhat tovább. Aztán amikor odaért a másik óceánhoz, az jutott eszébe, hogy ha már ilyen messzire jutott, akkor vissza is fordulhat, és futhat tovább…

Nekünk pedig mi más jutott volna eszünkbe, mint ez a sokak által jól ismert történet, amikor az Index levelesládájába levél érkezett a magyar Forrest Gumptól, vagyis Piringer Lászlótól, aki tudatta velünk, hogy a közelmúltban fejezte be saját transzkontinentális futását: átszelte Amerikát, Los Angelestől New Yorkig.

Beszámolója szerint az 5005 kilométeres táv teljesítése 78 napjába telt, úgy, hogy minden áldott nap futott, átlagosan 65 kilométert. 

Piringer László ezzel a sportteljesítményével az első magyar futó, aki – mint írja – szóló magánfutásban futotta át Amerikát. Embert próbáló kalandját napról-napra dokumentálta, és a közösségi médiában is megosztotta a követőivel – mert bár ha virtuálisan, de neki is voltak ilyenjei, akárcsak a filmben Forrest Gumpnak.

A sportember ráadásul transzkontinentális futásával jótékonysági célt is szolgált: a No Kid Hungry alapítványt segítette, 3 millió forintot gyűjtött össze, amivel százezer éhező gyermeket juttatott egy-egy adag ételhez.

(Borítókép: LazRuns/Facebook)