Megrohamozták az ukrán újságírók Szijjártó Pétert

2021.09.29. 13:03

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert megrohamozták az ukrán újságírók. A miniszter  a Facebook-oldalán tett közzé egy videót, amelyben a gázszállítási szerződés miatt kialakult konfliktusról kérdezték Strasbourgban.

A külügyminiszter elmondta, hogy nagyon csalódott az ukrán reakció miatt, mert szerinte túl sok megkérdőjelezni egy ország azon jogát, hogy biztosítsa a saját energiaellátását – számol be a  Kárpáthír.

A miniszter úgy látja, mindig igazságos próbált lenni Ukrajnához, Magyarországon kezelték a sebesült katonákat, és itt nyaralhattak azok a gyerekek, akiknek a szülei harcoltak, valamint személyesen vitt lélegeztetőgépeket, orvosi eszközöket a Covid-járvány elleni küzdelemhez. Szijjártó Péter hozzátette: mindig kiállt Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.

Mindezt figyelembe véve, ez a reakció nagyon ellenséges

– mutatott rá a külügyminiszter.

Ukrán panasz az Európai Parlamentben

Kapcsolódó
Nem lesz bocsánat az ukrán válaszban a magyar csapásra, már az oroszok is bekapcsolódtak

Nem lesz bocsánat az ukrán válaszban a magyar csapásra, már az oroszok is bekapcsolódtak

Fokozódik a helyzet, Ukrajna határozott választ tervez a magyar–orosz gázmegállapodásra.

Mint megírtuk, Kijev álláspontja szerint Magyarország és a Gazprom orosz energiavállalat között hétfőn megszületett, 15 évre szóló megállapodás csapást jelent a magyar–ukrán kapcsolatokra nézve, amire sarkalatos választ fognak adni. A Kárpáthír arról is hírt adott, hogy az ukrán energetikai miniszter, Herman Haluscsenko az Európai Parlamentben panaszkodott Kadri Simson energiaügyi biztosnak a magyar-orosz gázszerződésből fakadóan Ukrajnát ért sérelem miatt.

Kadri Simson ismertette a tárcavezetővel a bizottság hatáskörét a hasonló, az uniós jogszabályoknak megfelelően kötött szerződésekkel kapcsolatban. Hozzátette: az Európai Unióban Ukrajnát megbízható tranzitországnak tartják. Az uniós biztos arról is biztosította az ukrán minisztert, hogy az Európai Unió támogatja az energetika terén induló ukrajnai reformokat, az uniós elektromos hálózathoz való csatlakozás szándékát, valamint az atomerőművek biztonságosabbá tételét.

Enyhül a hangnem

Az első, nagyon kemény nyilatkozatok után békülékenyebb hangnemben beszélt az új magyar–orosz gázszerződésről az ukrán külügyminiszter – írja a Kárpáti Igaz Szó. Dmitro Kuleba arra kérte a feleket, hogy a kialakult helyzetben ne az érzelmek vezéreljék a döntéseket. Szavai azért is érdekesek, mert korábban még kemény válaszlépéseket helyezett kilátásba.

A külügyminiszter közölte: a feleknek pragmatikus álláspontot kell képviselniük, és olyan megoldást kell találni a helyzetre, amely egyaránt szolgálja Ukrajna, Magyarország és az Európai Unió érdekeit.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

március 2., 19:09

  • Külföld
Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok

Forrnak az indulatok Szíriában, Izrael szerint leestek az álarcok

A hétvégi vérfürdő után tömegek kezdtek elmenekülni.

1 órája

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Címlapon
Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

Orbán Viktor titkos online sereget toboroz

A csapat a Harcosok klubja névre hallgat.

2 órája

  • Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban

Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.

március 2., 21:11

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában

A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.

március 2., 21:24

  • Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek

Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.

március 2., 06:10

  • Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

március 2., 13:22

  • Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén

Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.

3 órája

  • Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből

A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.

március 2., 13:00

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével

Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.

5 órája

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak

Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.

2 órája

  • Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember

Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.

1 órája