Törölte a YouTube a szexuális zaklatásért elítélt R. Kelly csatornáit

2021.10.06. 20:44
Kapcsolódó
Kilenc vádpontban találták bűnösnek R. Kellyt, élete végéig börtönben maradhat

Kilenc vádpontban találták bűnösnek R. Kellyt, élete végéig börtönben maradhat

Kiskorú lányokat rontott meg és tett szexrabszolgákká.

Törölték a YouTube-ról R. Kelly amerikai R&B-énekes csatornáját, akit szeptember végén ítéltek el többrendbeli szexuális visszaélések miatt.

A YouTube a Reutershez eljuttatott közleményében azt írta, hogy elhatárolódnak az énekestől,

ezért törlik mindkét, egyenként több millió követővel csatornáját, az RKellyTV-t és az RKellyVevót is.

A YouTube azt is leszögezte, hogy a jövőben sem fogják engedni neki, hogy felhasználói fiókot nyisson a platformon. Ettől függetlenül a zenéinek listája továbbra is elérhető lesz a YouTube szolgáltatásában, és azok a számai, amelyeket más felhasználók töltöttek fel, továbbra is megmaradhatnak a platformon.

Két afroamerikai nő 2017-ben MuteRKelly néven kampányt indított, hogy az énekes minden egyes dalát vegyék le az összes elérhető platformról, köztük a YouTube-ról, a Spotify-ról, az AppleMusicról és az AmazonMusicról. Ennek megvalósulására egyelőre kevés esély látszik, de a rádiókban például már így is viszonylag ritkán játsszák az előadó dalait.

Az már biztos, hogy az énekesnek minimum tíz évet börtönben kell majd töltenie, de az ügyében végleges ítéletet csak jövő májusban fognak hozni. Az ítélet akár életfogytiglani börtön is lehet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.

február 28., 11:51

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Külföld
Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Lehet, hogy az Egyesült Államok értetlenkedése ver éket Washington és közel-keleti szövetségesei közé?

13 perce

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

2 órája

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

13 órája

  • Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.

február 28., 17:48

  • Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

A cukorbetegséget is gyógyíthatja.

február 28., 11:45

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.

február 28., 18:52

  • Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

24 perce

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása

Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása

A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.

február 28., 09:32

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.

február 28., 10:34

  • Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.

február 28., 09:50

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

1 órája

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

4 órája

  • Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.

11 perce

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Rose Girone 113 éves volt.

február 28., 13:28

  • Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Valami készül, támadás jöhet a kormánytól

Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.

13 órája