Rövidesen megjelenik az első, szájon át szedhető tabletta a koronavírus kezelésére

000 9NW8M9
2021.10.07. 20:06
Szingapúr is sietve rendelt a Merck szájon át szedhető tablettájából, a Molnupiravirból, amely a fertőzés korai szakaszában a magas kockázatú csoportokba tartozóknál a felére csökkenti a kórházi kezelés vagy az elhalálozás kockázatát.

A kulcsfontosságú klinikai vizsgálatok után a gyógyszergyártó a múlt hét végén bejelentette, hogy a Covid–19 kezelésére szolgáló tablettája eredményes.

A koronavírus új, hatásos és könnyen alkalmazható kezelése fokozatosan elérhetővé válik az Egyesült Államokban, bár a kínálat eleinte valószínűleg korlátozott lesz.

 A Merck közölte, hogy sürgősségi forgalomba hozatali engedélyt kértek az amerikai gyógyszerhatóságtól. A tabletták a tervek szerint az év végére válhatnak elérhetővé – jelentette a New York Times.

A Merck gyógyszere az első tabletta a koronavírus-fertőzés kezelésére. Valószínűleg számos más vírusellenes tabletta követi majd, amelyeket más cégek fejlesztenek ki. A tabletták több emberhez juthatnak el, mint az Egyesült Államokban a nagy kockázatú betegeknél széles körben alkalmazott antitestkezelés.

Sok ezer életet fognak megmenteni világszerte, kivált azokban az országokban, ahol a monoklonális antitestekhez – csakúgy, mint az Egyesült Államokban – korlátozottan lehet hozzáférni

– véli dr. Robert Shafer, a Stanford Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakorvosa.

A kezelés nem helyettesíti a megelőzést

A Fehér Ház illetékesei üdvözölték a biztató vizsgálati adatokat, ugyanakkor megjegyezték, hogy a vírusellenes tabletták nem helyettesítik a megelőzést, vagyis a védőoltás beadását. Noha egyre több tagállamban és egyre több vállalatnál teszik kötelezővé a vakcinát, az amerikaiaknak csupán 56 százaléka teljesen átoltott. Magyarországon ez az arány valamivel jobb, 57,9 százalék.

„A helyes gondolkodásmód, hogy ez egy potenciális kiegészítő az eszköztárunkban, amely megvédi az embereket a koronavírus végzetes következményeitől” – hangoztatta a Fehér Ház koronavírus-tanácsadója.

Jeff Zients szerint a védőoltás „továbbra is messze a legjobb eszköz a Covid–19 ellen. Megelőzheti a fertőzést, márpedig mi meg akarjuk előzni a fertőzést, nem csak kezelni, amikor már bekövetkezik.”

A Pfizer, illetve az Atea Pharmaceuticals és a Roche által kifejlesztett két másik vírusellenes tabletta klinikai vizsgálatainak eredményei a következő hónapokban várhatók.

A Merck gyógyszere megállítja a koronavírus szaporodását azáltal, hogy hibákat illeszt magának a vírusnak a genetikai kódjába. A kezelést orvos írja fel, majd a gyógyszert napi kétszer négy kapszula formájában kell bevenni, öt napon át. Összesen tehát negyven tablettából áll a teljes kúra.

Az szövetségi kormány 1,7 millió adagra adott előrendelést, betegenként csaknem hétszáz dolláros (220 ezer forintos) áron. Ez körülbelül egyharmada az intravénás monoklonális antitestkezelés jelenlegi költségének.

Az amerikai kormány által megrendelt, korlátozott számú adag arra utal, hogy – legalábbis kezdetben – a Covid-fertőzötteknek valószínűleg csak egy kis hányada részesülhet a tablettás kezelésben. A Merck várakozásai szerint az év végéig tízmillió ember számára elegendő tablettát tudnak előállítani. Egyelőre nem tisztázott, hogy ebből mennyi jut majd az Egyesült Államokba, illetve más országokba.

Nemzetközi érdeklődés

Szingapúr azért rendelt az elsők között Molnupiravirt, mert október 5-én rekordszámú, 3486 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. A városállam eddigi legnagyobb járványhullámával szembesült, miközben a lakosság több mint nyolcvan százalékát beoltották a Covid–19 ellen – jelentette a Reuters.

Ausztrália ugyancsak vásárolt a Merck tablettájából, Thaiföld, Dél-Korea, Tajvan és Malajzia pedig tárgyalásokat folytat a gyógyszergyártóval. A Fülöp-szigeteken abban bíznak, hogy a náluk végzett klinikai vizsgálatok után számukra is elérhetővé teszik a koronavírus elleni tablettákat.

 A gyógyszer megrendeléséről azok után folytatnak gyorsított tárgyalásokat a kormányok, hogy a klinikai vizsgálatok záró, harmadik szakaszának október első napján közzétett eredményei szerint a Molnupiravir nagyjából ötven százalékkal csökkenti a kórházi kezelés vagy elhalálozás valószínűségét a súlyos betegség kockázatának kitett betegek esetében.

(Borítókép: A Merck szájon át szedhető tablettája a koronavírus kezelésére, a Molnupiravir. Fotó: Handout / Merck CoInc. / AFP)