Nem akar összejönni a román kormányalakítás

2021.10.20. 14:42

Elutasította a kétkamarás román parlament szerdai együttes ülésén a kormányalakítással megbízott Dacian Cioloș miniszterelnök-jelölt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke által javasolt, egyszínű USR-kormány elfogadását – számolt be róla az MTI.

Cioloșnak nem sikerült egyetlen másik párttal sem megállapodást kötnie, ezért a törvényhozók egyéni felelősségére hivatkozva kért bizalmat az általa vezetett „válságkormány” számára. Az USR volt koalíciós partnerei, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói nem szavaztak, a baloldali Szociáldemokrata Párt (PSD) és a magyarellenes soviniszta Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) az USR-kormány ellen voksolt.

A kormány jóváhagyásához a törvényhozók minimum felének, 234 képviselőnek és szenátornak a támogatására lett volna szükség. A Cioloș által javasolt kabinet csak 88 szavazatot kapott, 184 képviselő és szenátor pedig ellene szavazott.

A legnagyobb frakcióval rendelkező PSD előrehozott választásokat akar jövő márciusban, addig pedig szakértői kormányra akarja bízni az ország vezetését. Marcel Ciolacu PSD-elnök szerint a jobbközép politikusok leszerepeltek, ideje átengedniük a járvány kezelését a szakértőknek.

Kelemen Hunor parlamenti beszédében úgy vélekedett, a törvényhozóknak elnézést kellene kérniük a választóktól, amiért az ország gondjai – az elszabadult energiaárak, a járvány, és a jövő évi költségvetés – helyett, csak saját végeérhetetlen politikai „cirkuszukkal” foglalkoznak. Az RMDSZ elnöke szerint ideje félretenni a személyes sérelmeket és ambíciókat, az egyszínű USR-kormány beiktatására tett kísérlet után meg kell próbálni újraéleszteni a tavaly decemberben megalakult jobbközép koalíciót, de ha ez nem is sikerülne, akkor is megoldást kell találni arra, hogy az országnak teljes jogkörű kormánya legyen ebben a nehéz időszakban.

A PNL képviselői fel sem szólaltak a bizalmi szavazást megelőző vitában, Florin Cîțu ügyvivő miniszterelnök, a PNL elnöke viszont a Cioloș-kabinet elutasítása után Facebook-bejegyzésben állapította meg, hogy az általa vezetett jobbközép koalíciós kormányt megbuktató parlamenti többségnek – az USR-nek, a PSD-nek és az AUR-nak – nincs megoldása az ország kormányzására. Ebben a helyzetben a PNL, amely az RMDSZ-szel együtt jelenleg is ügyvivőként kormányoz, tárgyalásokat kezdeményez a parlamenti pártokkal – az AUR kivételével – egy teljes jogkörű, a PNL vezetésével létrehozandó kormány beiktatásához.

Az első, sikertelen kormányalakítási kísérlet után most az államfőnek a parlamenti pártokat ismét egyeztetésre kell hívnia, amelynek nyomán újabb miniszterelnök-jelöltet bíz meg kormányalakítással. Ha a parlament az államfő második jelöltjének sem szavaz bizalmat, az elnök feloszlathatja a törvényhozást, és előrehozott választásokat írhat ki.

Romániában azt követően alakult ki kormányválság, hogy a PNL-USR-RMDSZ koalíciós kormányát vezető Florin Cîțu miniszterelnök az USR ellenkezése dacára, és a párt egyik miniszterét leváltva döntött az RMDSZ által kezdeményezett tízmilliárd eurós fejlesztési terv életbe léptetéséről. Az USR megvonta a bizalmat Cîțutól, miniszterelnök-cserét követelt a PNL-től, majd miután ezt nem érte el, miniszterei kiléptek a kormányból, és bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta Cîțu kormányát.