Jövőre már magyarul is ki lehet írni a települések nevét Szlovákiában

2021.10.21. 19:54

A szlovák mellett egy kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útjelző táblákon 2022 január 1-től, mert elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény módosítását október 20-án a parlament – adta hírül az Új Szó

Az Index beszámolt róla, hogy Gyimesi György szlovákiai magyar politikus négypontos csomagjának egyik eleme tartalmazta azt a javaslatot, hogy az útjelző táblákon a szlovák mellett kisebbségi nyelven is feltűntethessék a településneveket. 

Kapcsolódó
Ősztől akár már magyar nyelvű útjelző táblákat helyezhetnek ki Szlovákiában

Ősztől akár már magyar nyelvű útjelző táblákat helyezhetnek ki Szlovákiában

Az intézkedés Gyimesi György politikus négypontos csomagjának egyik eleme.

Az ilyen szimbolikus, a fejlett nyugati országokban teljesen megszokott jogbővítéstől nem lesz olcsóbb a kenyér, ugyanakkor drágább sem. Egyszerűen otthonosabban érezhetjük majd tőle magunkat saját szülőföldünkön. Fontos leszögezni mindezt, hiszen politikai vezetésünk az elmúlt évtizedekben sikeresen leszoktatta a felvidéki magyarságot arról, hogy követelje saját jogait

– fogalmazott a képviselő. 

Az október 20-án elfogadott módosítás után a törvény lehetővé teszi majd, hogy az útjelző táblákon feltüntetett te

településnevet államnyelven és a nemzeti kisebbség nyelvén is kiírják.

Például: Bratislava – Pozsony, Kosice – Kassa, Dunajská Streda – Dunaszerdahely.

Jelenleg csak a település elején és végén levő községnévtáblán vagy a hivatali épületeken lehet kiírni a település nevét a kisebbségek nyelvén azokon a településeken, ahol két egymást követő népszámlálás adatai szerint a lakosok legalább 15 százaléka valamelyik nemzeti kisebbséghez tartozónak vallotta magát. Az ezeken a településeken élők az anyanyelvüket is használhatják a hivatalos ügyeik intézésekor. A törvénymódosítás lehetőséget ad arra is, hogy a kisebbség nyelvén kiírható a településrészek neve is.