Tényleg példátlan a Márki-Zay Péter mögötti széles koalíció?

Az ellenzéki előválasztás nyertese a hódmezővásárhelyi, hétgyermekes, katolikus polgármester, Márki-Zay Péter lett. Az eredmény az ellenzéki és a kormánypárti oldalról is fölülírt minden várakozást. Márki-Zay sikerének egyik legfőbb oka az volt, hogy a jelenlegi közéletből kiábrándult, politikailag inaktív réteget sikerült megmozgatnia.

Ezt mutatja, hogy az előválasztás második fordulójában 662 ezren szavaztak, míg az első fordulóban ez a szám 632 ezer volt, ráadásul a két fordulóban összesen több, mint 800 ezren vettek részt. Ez azt jelenti, hogy sokan csak a második körben kapcsolódtak be az előválasztásba. Az újonnan érkezetteknek körülbelül a háromnegyede szavazhatott Márki-Zay Péterre, ami magabiztos győzelmet eredményezett számára Dobrev Klárával szemben.

Sem az ellenzék, sem a közvélemény nem számított arra, hogy az „outsider” hódmezővásárhelyi polgármester felforgatja a teljes ellenzéki összefogást. Ha viszont kicsit kitekintünk a kelet-közép-európai régióra, akkor már nem ilyen meglepő Márki-Zay Péter győzelme, ami a regionális folyamatokba tökéletesen illeszkedik.

Mi történik Kelet-Európában?

Márki-Zay Péter már az előválasztás előtt is bizonyította, hogy az ellenzék egyik legtehetségesebb politikusa. Hódmezővásárhelyen 2018-ban nyerte meg a polgármester-választást, amely a kormánypárt egyik fontos bázisa a mai napig Lázár János révén. Márki-Zay a város adósságát úgy tudta nagymértékben csökkenteni, és a sokszínű ellenzéki koalíciót egyben tartani (és kétharmados többséget szerezni a közgyűlésben), hogy a környező terület legnagyobb gazdasági erejével talán legnagyobb személyes ellenfele, Lázár János rendelkezik.

az pedig, hogy a tapasztalt Karácsony Gergelyt hogyan szerelte le négyszemközti tárgyalásokon, hogy végül legyőzze a legnagyobb háttérrel rendelkező Dobrev Klárát, szintén bizonyítják tehetségét.

Természetesen akad több kérdőjel is, amelyet a környező országokban megfigyelhető politikai folyamatok is alátámasztanak. Ebből a szempontból az első fecske Szlovákia volt, ahol a 2020-as országgyűlési választásokon szinte az összes ellenzéki párt azzal kampányolt, hogy véget vetnek a Fico-korszaknak. Ennek már előszele volt a 2019-es EP-választás, ahol a Progresszív Szlovákia (PS) győzött.

2020-ban az Igor Matovič egyszemélyes projektjének tekintett Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) nyerte 25 százalékos eredménnyel a választásokat, mögöttük Robert Fico Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) kormányzó pártja végzett 18,3 százalékkal. Ez azt jelentette, hogy Matovičnak legalább két másik párttal kell kormánykoalíciót kötnie, azonban ezek a pártok egyaránt 10 százalék alatt teljesítettek.

Matovič még tovább ment – és talán ez volt később végzetes számára –, hiszen alkotmányozó többséggel (ez Szlovákiában háromötödöt jelent) akarta a Smer korábbi intézkedéseit fölülírni.

köztük a szintén jobboldali-populista Család vagyunk (Sme rodina), a neoliberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a jobboldali liberális Az Emberekért (Za ľudí).

A további történetet ismerjük: a szlovák válságkezelés katasztrofális volt, Matovič és a SaS elnöke és gazdasági miniszter, Sulík közötti konfliktus végül a kormányfő lemondásával végződött, azóta pedig a közvélemény-kutatásokat az előző miniszterelnök, Peter Pellegrini pártja, a Hang-Szociáldemokrácia (Hlas-SD) vezeti, mögöttük pedig a Smer következik, ketten pedig (kiegészülve valamelyik szélsőjobboldali párttal)

A következő állam majdnem Lengyelország lett, ahol a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, Andrzej Duda csak hajszállal tudta legyőzni Varsó főpolgármesterét, Rafał Trzaskowskit az elnökválasztáson. Ugyan Kaczyński ekkor még föllélegezhetett, azonban az ország végzetesen ketté szakadt.

A magyar belpolitikában nem egyszer használják

Ezt alátámasztja, hogy mindkét ország politikai palettája szinte teljesen kétosztatúvá vált (a magyar azért jóval polarizáltabb), a fővárosnak és a nagyvárosok jelentős részének ellenzéki vezetése van, míg a kormánypárt jellemzően vidéken és a hagyományosan jobboldali nagyvárosokban erős.

A PiS idén augusztusban kisebb kormányválságot élt át, hiszen Jarosław Gowin és frakciója kilépett a kormányból, ráadásul a jobbközép ellenzék nagy öregje, Donald Tusk is visszatért a lengyel belpolitikába. A legnagyobb veszélyt azonban nem a legnagyobb ellenzéki blokk (Koalicja Polska – KP) jelentheti, hanem

A párt nagyjából a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak feleltethető meg, Hołownia pedig ugyanazt a jobbközép protestizmust jeleníti meg Lengyelországban, amelyet Márki-Zay itthon. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a PiS még mindig vezet, azonban a KP és a Polska 2050 együtt már megelőzné Kaczyńskiékat, ez pedig csak erősítheti egy lengyel előválasztás lehetőségét. 

A második fecske végül Csehország lett, ahol az Együtt (SPOLU) lehajrázta Andrej Babiš miniszterelnök pártját, az Elégedetlen Polgárok Akcióját (ANO), akik már 2017 óta kormányoztak együtt a kommunistákkal és a szociáldemokratákkal. A sokszínű SPOLU összefogásnak az eredmények alapján többsége lesz az országgyűlésben a Kalózok-STAN koalícióval együtt, ami azt jelenti, hogy egy Szlovákiához hasonló, sokszínű kormány jöhet létre Csehországban is. Andrej Babiš ugyan megkapta a kormányalakítási megbízást Miloš Zeman elnöktől, azonban ő azt visszautasította.

Történelmi kihívások

Lehet-e Magyarország a harmadik fecske? És ha igen, mit várhatunk? A közvélemény-kutatások szerint Márki-Zay Péter vezetésével az ellenzéki összefogás jelen állás szerint megnyerheti a 2022-es országgyűlési választásokat. 

Amennyiben 2022-ben kormányváltás lesz, abban az esetben Márki-Zaynak egy rendkívül sokféle protestkoalíciót kell összetartania, amely (hozzá hasonlóan)

és majd jobban csinálják a kormányzást, mint a Fidesz. Részben ebbe bukott bele Sebastian Kurz is, akivel kapcsolatban Jan Werner Müller megjegyezte, hogy

Amit Szlovákiában láttunk, az az, hogy a protesthangulat által eredményezett nagykoalíció egy választás megnyerésére elég, ezt követően azonban jellemzőek a kormányon belüli ellentétek, a közvélemény-kutatások pedig azt mutatják, hogy

De az időben is visszautazhatunk, hiszen a magyar dualizmus korában is találhatunk arra példát, amikor a kormányzó óriáspártot ideiglenesen ellenzéki nagykoalíció váltotta. A dualista rendszer rugalmatlanságai ellenére, a híres zsebkendő-szavazás és egyéb botrányok után ugyanis 1905-ben a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt 39,95 százalékos eredménnyel múlta fölül a kormányzó Szabadelvű Pártot, amely 38,5 százalékot kapott.

Arra most nem térünk ki részletesen, hogy az 1905-1906-os kormányválságot hogyan mélyítette az, hogy Ferenc József a győztes ellenzék helyett Tisza Istvánt és a Szabadelvű Pártot kérte föl kormányalakításra, de a végeredmény az lett, hogy 1906-ban abszolút többséggel alakíthatott nagykoalíciós kormányt a Függetlenségi Párt, az Országos Alkotmánypárt, a Katolikus Néppárt és a Demokrata Párt.

A kormányalakításnak azonban rengeteg kompromisszum volt a feltétele, köztük az ellenzék zászlójára tűzött saját hadügy, külügy és pénzügy elengedése. Ebben a négyéves ciklusban jelentősen labilisabb volt a kormányzás, mint az előzőekben, a Lex Apponyi pedig a nemzetiségek kedélyeit is borzolta. Az eredmény az lett, hogy

Afelől ne legyenek kétségeink, hogy egy nagykoalíciós kormánynak most is rengeteg kompromisszumot kellene kötnie belföldön és külföldön egyaránt. Ennek főleg gazdasági okai vannak. Egyrészt a német nagytőke befolyása attól független adottság, hogy valaki kormányon vagy ellenzékben van. Másrészt rengeteg állami tulajdont szerveztek ki a jelenlegi kormányhoz közel álló nemzeti nagytőkéseknek, alapítványoknak. 

Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni

– írta Bibó István 1946-ban. Kérdés, hogy a kelet-közép-európai anti-establishment korszaka után bátrabbak lesznek ezek a nemzetek, vagy a nagykoalíciós kormányok csak a félperifériás történelmi mókuskerék egy újabb görgetőjét fogják jelenteni.

(Borítókép: Márki-Zay Péter a Miniszterelnök-jelölt vitán 2021. október 13-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)